"Sorsközösséget kell vállalnunk egymással"
Tisztességes embernek az ártatlan áldozatok oldalán a helye, a cselekvés oldalán, közös értékeink, a demokrácia, az erkölcs és az igazság oldalán, szemben a kirekesztéssel, a gyűlölettel, a diktatúrával, az erőszakkal - mondta Áder János köztársasági elnök, a Wallenberg-év fővédnöke vasárnap Budapesten a Dohány utcai zsinagógában, a Wallenberg-emlékesten.
Dátum: 2012-09-10 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184055
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:16:45.438780, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA köztársasági elnök annak a meggyőződésének adott hangot, hogy "akkor vagyunk méltók Wallenberg és a munkáját segítő, vagy a hozzá hasonlóan cselekvő magyarok emlékéhez, ha mi is azt az utat járjuk, amin ők jártak előttünk. Tőlük azt tanulhatjuk meg elsősorban, sorsközösséget kell vállalnunk egymással, hogy ne váljunk sorstalanná. Azt kell erősítenünk, ami összeköt minket". Rámutatott: újra meg újra ki kell mondanunk, hogy senki semmilyen ideológia vagy politikai meggyőződés nevében nem fordulhat honfitársa ellen. Nem kívánhatja annak halálát, sorsának rosszra fordulását, hátrányos megkülönböztetését, politikai nemzetünkből való kirekesztését.
\xa0\xa0\xa0
Áder János arról is beszélt, hogy "az erkölcsös cselekvés parancsa eleven hagyományként él a magyarokban. Ez a hagyomány Wallenberg budapesti tevékenységének sikeréhez is hozzájárult. Ez jutott kifejezésre akkor is, amikor a Szovjetunió széthullása után, majd a balkáni háborúk idején zsidó menekültek százezreinek tranzit-országként való befogadása, az \'aliyah\' támogatása az 1990-es évek elején természetes volt számunkra". Hozzáfűzte: természetes számunkra az is, hogy "úgy tekintsünk a velünk élő kisebbségek tagjaira, mint akiknek saját identitásuk megőrzésében nyújtott teljesítményük magyarságukat is erősíti".', 'Az államfő szólt arról, hogy Magyarország az államalapító Szent István király óta befogadó ország, "kultúránkat is a befogadás tette naggyá, miként a magyar nyelv is a befogadás elvét követve vált a világ egyik leggazdagabb nyelvévé." Idézte Szent István király Imre fiához írt, "de nekünk is szóló" Intelmeit, amelyben az áll: "az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak."\t\t\t\n']
['\n\t\t\n\t\tA rendezvényen megjelent a Wallenberg-est két védnöke, Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi és Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek. Részt vett az eseményen továbbá mások mellett Németh Lászlóné gazdasági miniszter, Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége, Fónagy János közlekedésügyi államtitkár, Bába Iván külügyminisztériumi államtitkár, Gloviczki Zoltán oktatási helyettes államtitkár, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Kiss Péter és Suchman Tamás volt szocialista miniszterek, Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke, Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, Vatikán magyarországi nagykövete, Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója, Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, valamint a diplomáciai testület több tagja. A Wallenberg-est moderátora Gordon Gábor, a magyar Élet Menete Alapítvány elnöke volt.', 'Németh Zsolt: Elejét kell vennünk az antiszemita jelenségeknek', 'Elejét kell vennünk az antiszemita jelenségeknek, Magyarország állampolgárainak biztonságát pedig garantálni kell - mondta Németh Zsolt,\xa0 a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten a Wallenberg-emlékesten, a Dohány utcai zsinagóga udvarán lévő felújított emlékpark avatásán, amely ezentúl az Igaz Ember, Raoul Wallenberg nevet viseli. A Külügyminisztérium és az Élet Menete Alapítvány rendezvényén az államtitkár kiemelte: "csak a jog és a törvény képes megvédeni az egyént és közösségeit", és társadalmi feladatnak nevezte, hogy Magyarország "olyan ország legyen, amely feltétel nélkül megvédi minden polgárát", s "ebben a magyar kormány nem ismerhet kompromisszumot". Emlékeztetett arra, ezért van az, hogy Magyarország legfőbb közjogi méltóságai, a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a házelnök hivatali tekintélyük teljes súlyával kifejezik szolidaritásukat mindazokkal, akiket mégis ilyen atrocitás ér.
\xa0\xa0\xa0
Németh Zsolt úgy fogalmazott: különösen fontos az ország számára az Izraelben élők sorsa. Sokan vannak közöttük, akiket Wallenberg a holokauszt idején megmentett, s közülük sokan kérték a magyar állampolgárságot - jegyezte meg. Az államtitkár beszédében felidézte: a vészkorszak alatt a magyar állam nem védte meg zsidó honfitársainak személyes biztonságát, és részt vett elpusztításukban. Mint mondta, a száz éve született Raoul Wallenbergnek társadalmi megbecsültség kellett volna, hogy az osztályrészéül jusson, "nem pedig a kommunizmus és a Gulág".
\xa0\xa0\xa0
Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója az emlékpark avatása előtt a Dohány utcai zsinagógában tartott megemlékezésen rámutatott: az idén száz éve született Raoul Wallenberg "élete és tettei cselekvési mintául szolgálhatnak mindenki számára, a magyarországi zsidóság szemében ő a legnagyobb hős". Megjegyezte, Wallenberg "bátor fellépésének, humánus magatartásának köszönhetően feljutott az emberi emlékezés legmagasabb csúcsára". Mint mondta, a megemlékezésen jelenlévők "együtt tesznek fogadalmat, hogy soha többé fasizmust, náci uralmat". Felhívta a figyelmet arra is, hogy meg kell őrizni Raoul Wallenberg "soha nem feledhető emlékét és művét: a humanizmust, a hősies helytállást és az elpusztíthatatlan emberi tisztességet".
\xa0\xa0\xa0
Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija az emlékpark avatásakor elhangzott beszédében annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Raoul Wallenberg "küldetését messze túlteljesítette", erejét megfeszítve segített az üldözötteken, amivel "legendává, hőssé, idollá vált".
\xa0\xa0\xa0
Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete a zsinagógában arról beszélt, hogy a soát, a holokausztot nem szabad elfeledni hagyni. "Az igazságot meg kell ismerni és ki kell mondani" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ebben az oktatásnak nagy szerepe van, mert meg kell küzdenie a bagatellizálással. Emlékeztetett arra, hogy a soá nem a koncentrációs táborokkal kezdődött, hanem akkor, amikor gyűlölet lepte el az utcákat. "A soá nemcsak megtörtént, hanem szisztematikusan végrehajtották a nácik és magyarországi szövetségeseik" - jegyezte meg.\xa0 A nagykövet felidézte az utóbbi időkben Magyarországon tapasztalt antiszemita megnyilvánulásokat. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy állandó kötelességünk elutasítani ezeket a negatív megnyilvánulásokat, ideológiákat. Ilan Mor üdvözölte, hogy a magyar kormány figyel a kisebbségellenes, antiszemita megnyilvánulásokra. Emlékeztetett arra, hogy 2000-ben a Fidesz-kormány kezdeményezte a holokauszt-emléknapot, Orbán Viktor miniszterelnök pedig "zéró toleranciát" hirdetett a gyűlöletkeltő megnyilvánulások ellen. Felidézte, hogy a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet által a holokauszt idején zsidó embereket mentőknek adományozott, Világ Igaza címmel 1963-ban ismerték el Wallenberg tetteit, majd 1987-ben tiszteletbeli izraeli állampolgárságot kapott.
\xa0\xa0\xa0
Louise von Darden, Wallenberg unokahúga rövid beszédében ismertette Wallenberg életútját, majd elmondta, hogy családja évtizedeken keresztül mindent megtett azért, hogy nagybátyját felkutassa. "Azt is bizonyította, hogy túlléphetünk saját korlátainkon (...), nagybátyám és a hozzá hasonlók időtlen és egyetemes szereplői történelmünknek" - fogalmazott.
\xa0\xa0\xa0
Karin Olofsdotter, Svédország budapesti nagykövete rámutatott, hogy Wallenberg több mint 350 tagú embermentő csoportot szervezett. "A kor egyik legkiemelkedőbb embermentője volt" - mondta, hozzátéve, hogy Wallenberg munkája "emlékeztessen bennünket, hogy még mennyi helye van a jó cselekedeteknek". Mint fogalmazott, "amíg van gyűlölet, addig Wallenberg munkája befejezetlen."
\xa0\xa0\xa0
A Wallenberg-esten köszöntötték Rozsásiné Sommer Katalin holokauszt-túlélőt.
\xa0\xa0\xa0
A Wallenberg-év fővédnöke Áder János köztársasági elnök; a Wallenberg-est védnökei Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi és Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek voltak.\xa0 Az emlékesten közreműködött Jávori Ferenc Fegya előadóművész, Kézdy György színművész, Korcsolán Orsolya hegedűművész, Rost Andrea operaénekes és Varnus Xavér orgonaművész.', 'Raoul Wallenberg svéd diplomata a második világháború végén Budapesten magyar zsidó emberek tízezreinek életét mentette meg menlevelekkel és svéd védett házakkal. A szovjet Vörös Hadsereg budapesti bevonulása után Wallenberget 1945 januárjában őrizetbe vették. A szovjet, majd az orosz hatóságok rendre azt állították, hogy a svéd diplomata 1947. július 17-én szovjet fogságban halt meg. Erre azonban Moszkva mind a mai napig nem mutatott be egyértelmű bizonyítékot, ezért történészek és Wallenberg hozzátartozói kételkednek az állításban. Magyarország a 2012-es évet Wallenberg emlékévnek nyilvánította.']