Térfigyelő kamerákat telepítettek önerőből Kunhegyesen
Tizenegy kamerát működtető térfigyelő rendszert építettek ki Kunhegyesen; a 2,5 millió forint értékű beruházást az önkormányzat saját erőből valósította meg - közölte Szabó András (Fidesz) polgármester.
Dátum: 2012-09-10 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184057
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:16:46.233856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A térfigyelő rendszert azért működtetik, hogy biztosítsák a közterület általános rendjét, megóvják az ott található vagyont, segítsék a rendőrség bűnüldöző munkáját, és legfőképpen javítsák a lakosság biztonságérzetét - mondta a nagykunsági település vezetője. A kamerák a városközpontban a piac körüli részt, valamint a bevezető utakat figyelik a nap 24 órájában. A beérkező képeket a rendszert működtető közterület-felügyelet értékeli.
Szabó András jelezte, hogy a rendszer használata a közterület-felügyeletről szóló törvény, az adatvédelmi törvény és az önkormányzat adatvédelmi szabályzata alapján történik. Eszerint a megfigyelést végzők a kamerákat kizárólag a jogsértő cselekmények kiszűrésére, rögzítésére, valamint a megszüntetésükhöz szükséges intézkedések kezdeményezésére használhatják.
A polgármester kitért arra, hogy az önkormányzat a bűnmegelőzés jegyében egy mezőőrt is foglalkoztat, az ő feladata a városszéli területek bejárása, megfigyelése és bűncselekmény felfedezése esetén a rendőrség értesítése.