A rendőrség vizsgálja Kulcsár Attila levelét
A rendőrség vizsgálja, hogy ki írta azt a levelet, amelyben egyes lapinformációk szerint a K&H Equities-nél történt pénzügyi visszaélés feltételezett elkövetője, Kulcsár Attila ad "vészforgatókönyvet" a brókercég ügyfelei számára - mondta el Molnár Csaba alezredes szerdán.
Dátum: 2003-07-16 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12750
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:24.401230, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Molnár Csaba - aki a K&H Equities ügyeit vizsgáló csoport egyik vezetője - hangsúlyozta: nem örülnek annak, hogy a levél nyilvánosságra került, "akár csak részleteiben is, mert ez nem segíti a nyomozást".
"Nem tudom, ki adta ki a levelet, honnan ment ki és kihez került ilyen levél" - tette hozzá az alezredes.
Megerősítette, hogy létezik egy levél, amit vizsgálnak, de egyelőre nem tudják, ki készítette vagy kinek kézbesítették. A nyomozás érdekeire hivatkozva arra sem válaszolt, hogy a levelet a brókercégnél lefoglalt iratok között találták-e meg. Azt azonban elmondta: a levelet "géppel írták".
A Blikk című napilap keddi számában közölte azt az állítólagos "vészforgatókönyvet", amelyet információik szerint a K&H Equities brókere, Kulcsár Attila küldött szét ügyfeleinek arra az esetre, ha "bedőlne a jól menő pénzügyi manőver".
Ebben a "Kedves Ügyfelem!" megszólítású, "Attila" aláírású levélben a szerző úgy fogalmaz: "az alábbiakban összefoglaltakkal" szeretne "segítséget nyújtani a kártalanítással kapcsolatos banki tárgyalásokhoz".
A lap által közölt levélben a szerző azt javasolja: az ügyfelek ne ismerjenek el egyetlen részvénytranzakciót sem. "Ha a Belgák eléd tesznek Te általad aláírt részvénytranzakciókat, akkor azt kell mondanod, hogy azokat Attila mindig utólag íratta Veled alá, és hogy Te nem nézted ennek tartalmát, illetve nem kételkedtél, mert mindig kaptál Kulcsár Attilától személyesen aktuális portfolió kimutatásokat" - szól az instrukció.
A levél írója arra is felhívja ügyfeleit, hogy átutalásokat se ismerjenek el, csak amelyek "a cég saját nevére mentek".
"Az összes tranzakció semmissé nyilvánításában nagyon fontos, hogy azt képviseld, hogy Te folyamatosan kaptál a K&H Bank alkalmazottjától portfolió kimutatásokat és ezért nem kételkedtél az ügylet fiktív vagy nem fiktív mivolta iránt" - olvasható a Blikk szerint Kulcsár Attilától származó levélben.
A levél azt is tartalmazza, hogy a bank tulajdonosait a médiával és a bankfelügyelettel kell "megijeszteni", ha nem akarják kifizetni a kártalanítás összegét.
Molnár Csaba a rendőrség keddi sajtótájékoztatóján a levéllel kapcsolatban megjegyezte: furcsának találja, hogy bár az aláírás "Attila", a levél írója mégis egyes szám harmadik személyben, "ő"-ként beszél saját magáról.
MTI - fidesz.hu