Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újbuda önkormányzata visszautasítja a szocialista vádakat

Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzata határozottan visszautasítja Horváth Csaba, fővárosi szocialista frakcióvezető nyilatkozatát, mely szerint a kerület vezetése az igazságszolgáltatás manipulálására építve nyerte meg a 2010-es választást.


Dátum: 2012-09-10 10:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184067
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:16:49.932905, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Újbuda Önkormányzata tiszteletben tartja Molnár Gyula és Lakos Imre ügyében született első fokú, nem jogerős ítéletet, ugyanakkor határozottan visszautasít minden olyan vádat, amely az igazságszolgáltatás befolyásolására irányul. A fővárosi szocialista frakció ezzel nem csupán az önkormányzatot és választott képviselőit támadta, de kétségbe vonta a legfontosabb demokratikus alapintézmény hitelességét, legitimitását.

Különösen fontos ez annak fényében, hogy a kérdéses ügy mellett több más eljárás is folyamatban van, melyek az előző önkormányzat vezetőit személyesen is érintik. Wieszt János és társainak vesztegetési ügye már bírósági szakban van, emellett a jelenlegi önkormányzat is több nagy horderejű ügyben tett feljelentést, melyek jelenleg nyomozati szakaszban vannak.

Kapcsolódó elemek