Megfelel a szabályozás a nemzetközi gyakorlatnak + videó
Az a javaslat, amit Lázár János a frakció előtt ismertetett, megfelel a nemzetközi gyakorlatnak és annak a célnak is, hogy hazánkban választójogát – előzetes feliratkozás után – mindenki gyakorolhassa - jelentette ki Gulyás Gergely a választás új rendjével kapcsolatban a köztévé Ma reggel című műsorában, hétfőn.
Dátum: 2012-09-10 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:16:51.875879, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gulyás Gergely felidézte: az MSZP a vita kezdetén azt mondta, hogy kötelezővé kell tenni a szavazást, míg a Jobbik az általános iskolai végzetséghez kötné a választójogot. E két megoldás nemcsak súlyosan alkotmányellenes, de a nemzetközi gyakorlattal is ütközik – jegyezte meg. Ezekkel szemben a Fidesz javaslata, ami mindenféle módon lehetővé teszi a feliratkozást, a nemzetközi gyakorlatnak is megfelel – hangsúlyozta a fideszes képviselő. A könnyítések kapcsán Gulyás Gergely kifejtette: akik huzamosabb ideje külföldön élnek, azoknak sem kell feltétlenül a külképviseleten szavazniuk, azt megtehetik levélben is, úgy, ahogyan az európai országok döntő többségében lehet. Sokkal kisebb megterhelést fog jelenteni a választási kampány a választópolgároknak még regisztrációval együtt is, hiszen megszűnik a kopogtatócédula-gyűjtés – fogalmazott, hozzátéve: ráadásul egyfordulóssá válik a rendszer.