Megerősödött a nemzeti összefogás érzése
Az 1998-ban létrehozott Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma kiemelt szerepet juttatott a magyar kultúra fejlesztésének, a célok megvalósításához háromszorosára emelkedtek az anyagi források - közölte Rockenbauer Zoltán egy keddi, Kaposváron tartott fórumon.
Dátum: 2002-03-20 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1055
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:22:07.742950, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kulturális miniszter kijelentette: míg az előző kormány elvesztegette az 1996-ban, a millecentenárium évében adódott lehetőséget, a polgári vezetés méltó keretet adott az államalapítás ezredik évfordulója megünneplésének.
Szavai szerint az ország szinte összes települését megmozgató ünnepségsorozat megerősítette a polgárokban a nemzeti összefogás érzését.
A miniszter különösen fontosnak nevezte, hogy a Nemzeti Kulturális Alapprogram a határon túli magyarság számára is nyitottá vált, és - mint mondta - 15 millió magyar pályázhatott a művészeti díjakért.
Kitért arra, hogy Magyarország híre, kulturális öröksége a világ számos országába eljutott. Ezzel kapcsolatban megemlítette a brüsszeli Europaliát, a frankfurti könyvvásárt, valamint a Japánban tartott kulturális bemutatkozást.
Rockenbauer Zoltán kérdésre válaszolva hangsúlyozta: az EU-csatlakozással sem juthat kevesebb pénz a magyar kultúrára, hiszen a nemzeti döntéshozás az országon belül marad.