Németh: Egy demokratikus állammal gyarapodott Európa
Azzal, hogy a Nemzetközi Irányító Csoport (ISG) hétfőn bejelentette, befejezte Koszovó függetlenségének ellenőrzését, egy teljes jogú, független, demokratikus állammal gyarapodott Európa - mondta hétfőn Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Dátum: 2012-09-11 08:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184118
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:17:07.287010, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus az MTI-nek hétfőn telefonon beszámolt arról, hogy Pristinában részt vett az Ahtisaari-terv végrehajtását segítő ISG-záróülésén, valamint a koszovói parlament ünnepélyes ülésén. Az ENSZ megbízására 2005-ben Martti Ahtisaari finn diplomata, volt köztársasági elnök dolgozta ki azt a tervet, amely a túlnyomó többségében albánok lakta Koszovó nemzetközi felügyelet alatti függetlenségét irányozta elő. Az államtitkár hétfőn találkozott Atifete Jahjaga koszovói államfővel és Slobodan Petrovic miniszterelnök-helyettessel.
Németh Zsolt az államfővel folytatott megbeszélésén hangsúlyozta a magyar-albán barátság jelentőségét és annak komoly történelmi gyökereit. Magyarország elkötelezett a két ország közötti kapcsolatok fejlesztése és a koszovói szuverenitás támogatása mellett - emelte ki. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország az elsők között ismerte el Koszovó függetlenségét, öt európai uniós tagállam azonban ezt még nem tette meg. Ez nagyon fontos kérdés abból a szempontból, hogy Koszovó beilleszkedhessen az európai és a transzatlanti közösségbe - tette hozzá. Véleménye szerint az ország gazdasági fejlődése miatt is fontos az európai integrációs elkötelezettség. Koszovó teljes jogú függetlenségének elnyerésével ez a folyamat is látványosan felgyorsulhat - mondta.
Az államtitkár ugyanakkor felhívta a figyelmet a koszovói-szerb párbeszéd jelentőségére is, mint mondta, megnyugtatóan kell rendezni a szerb kisebbség helyzetét. Erről is beszélt a szerb nemzetiségű miniszterelnök-helyettessel - jegyezte meg. Úgy fogalmazott, nem Észak-Koszovó felosztása jelenti a megoldást, hanem a szerbek által lakott régió területi autonómiája Koszovón belül. Erről szól az Ahtisaari-terv is - mutatott rá Németh Zsolt.
Az Egyesült Államok, Törökország, valamint a Koszovó függetlenségét elismerő 23 európai ország, köztük Magyarország képviselőiből álló Nemzetközi Irányító Csoport (ISG) hétfőn bejelentette: a szervezet befejezte tevékenységét, azaz a volt szerb tartomány függetlenségének ellenőrzését. Ezzel Koszovó - négy évvel függetlenségének egyoldalú kikiáltása után - hivatalosan "teljesen szuverén állammá" válik.