Hoffmann: A lényeg az, hogy mozogjanak a gyerekek
Jelenleg nincs napirenden az iskolaköpeny kérdése, néhány hónap múlva foglalkoznak majd érdemben vele - közölte Hoffmann Rózsa kedd reggel a TV2 Mokka című műsorában újságírói felvetésre. A műsorban az oktatási államtitkár a mindennapos testnevelésóráról is beszélt.
Dátum: 2012-09-11 09:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184121
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:17:08.342192, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: korábban nem ő vetette fel az iskolaköpeny lehetőségét, hanem egy újságírói kérdésre válaszolt. Nem titkolta ugyanakkor a személyes véleményét, azt, hogy ő formaruhapárti, de ezt nem úgy értelmezi, hogy az egész országban mindenhol egyforma köpenyt hordjanak a diákok - jegyezte meg. Azt kérte, hogy néhány hónap múlva térjenek vissza a témára.
A mindennapos testnevelésórák megtarthatóságra vonatkozó felvetésre azt mondta: testnevelésórák eddig is voltak, napi három általában, most kettővel nőtt a számuk az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamon. Az infrastruktúra hiánya nem lehet akadálya a mozgásnak, azt ugyanis sokféle módon és helyen lehet - mondta az oktatási államtitkár, aki jelezte: a létesítmények pótlását pályázati úton segítik, ezeket a felhívásokat már el is indították. Ugyanakkor sok városban kihasználatlan sportlétesítmények vannak, az nem jó, ha az iskola és ezek egymástól független életet élnek - fűzte hozzá. A lényeg az, hogy mozogjanak a gyerekek, akik sokszor nagyon rossz fizikai, lelki állapotban vannak, és a kettő szorosan összefügg egymással - tette hozzá.
A testnevelés rangját meg kell emelni az iskolákban is, azzal is, hogy mindennap mozognak a gyerekek, és nem maradhatnak el órák - fejtette ki Hoffmann Rózsa. Utalt arra is, hogy a testnevelőtanárok szövetségének közelmúltban tett nyilatkozata szerint van és lesz elegendő testnevelőtanár. Megjegyezte: az iskola a jövő tanévtől köteles lesz délután négyig-ötig nyitva tartani, a köznevelést az egész napos iskola felé kívánják "eltolni", és ebbe már a délutáni sportfoglalkozások, edzések is beleférhetnek.
Szólt még arról, hogy atlétikai programot indítanak el alsó tagozaton az atlétikai szövetség közreműködésével, amelynek keretében játékos formában vezetnék be a gyerekeket a komolyabb sportokba. Ehhez az alsó tagozaton megfelelő továbbképzés indul idén a tanítók számára, és az eszközöket is megkapják majd az intézmények.