Fidesz: családvédelem - szavak helyett tettekkel
Meggyőződésünk szerint, amit még tenni kell, az nem a Btk. kiegészítése, hanem a meglévő jogszabályok szigorú alkalmazása és az áldozatok védelmének erősítése - olvasható Rogán Antalnak, a Fidesz frakcióvezetőjének és Selmeczi Gabriellának, a Fidesz szóvivőjének közös közleményében.
Dátum: 2012-09-11 17:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:17:18.784021, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írják, a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportja nem támogatja, hogy a családon belüli erőszak címmel a Btk.-ban önálló büntetőjogi törvényi tényállás legyen, mert az új Büntető Törvénykönyv az összefoglalóan családon belüli erőszakként emlegetett helyzeteket külön-külön amúgy is szigorúan bünteti. Az új Btk.-ban közel 30 olyan tényállás található, amely a fizikai, a pszichikai, a szexuális visszaélést, valamint az elhanyagolást kívánja büntetni. E tényállások sértettjei lehetnek idegen személyek és családtagok is. Emellett a szabálysértési törvény is büntetni rendel számos olyan bűncselekményt, amelyek ebbe a körbe tartozhatnak.
Meggyőződésünk szerint, amit még tenni kell, az nem a Btk. kiegészítése, hanem a meglévő jogszabályok szigorú alkalmazása és az áldozatok védelmének erősítése. Magával a "családon belüli erőszak" elnevezéssel sem értünk egyet, mert véleményünk szerint helytelen lenne bármely jogszabályban a család fogalmát az erőszak fogalmával együtt említeni. Azok, akik ezt a vitát erőltetik, nem a valódi megoldást keresik, csupán a közfigyelmet akarják magukra irányítani - hangsúlyozzák a közleményben.
A fenti érveken túl nem tudunk azonosulni Varga István képviselő úr tegnap elhangzott szavaival sem, amellyel számos ponton a képviselőcsoport többsége sem ért egyet. Meggyőződésünk szerint Magyarországon a nők szerepe messze túlmutat a család keretein. A magyar nők aktívan kiveszik részüket a családfenntartásból, és a gyermeknevelés mellett munkát is vállalnak - emelik ki.
A közleményben felhívják a figyelmet arra is, hogy a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportja nem szavakkal, hanem tettekkel áll ki a dolgozni akaró magyar nők mellett. 2013. január 1-jétől a munkahelyvédelmi akcióterv keretében segítjük a munkába visszatérő anyákat, ösztönözzük a részmunkaidős foglalkoztatást, valamint programokat indítunk a bölcsődei és óvodai férőhelyek bővítésére. Megbecsülünk minden olyan nőt, aki aktív szereplője kíván lenni a magyar társadalomnak és közéletnek. Minden tiszteletünk azoké a családanyáké, akik a gyermeknevelés terhe mellett munkahelyükön is napról napra helytállnak. Gyermekeket vállalni, nevelni, családban élni nagy boldogság. Mindemellett családanyaként munkát vállalni, egzisztenciát teremteni, sikeresnek lenni megbecsülendő és tiszteletre méltó dolog - zárul a közlemény.