Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Giró-Szász: Ma többen dolgoznak, mint a válság előtt

Nincs mindenáron szükség az IMF-fel való megállapodásra - mondta a kormányszóvivő az InfoRádió Aréna című műsorában. Giró-Szász András beszélt a munkahelyek védelméről is.


Dátum: 2012-09-12 09:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184167
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:17:24.847682, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány elkötelezett az IMF-megállapodás mellett, de nem minden áron - ismételte meg Orbán Viktor szavait a kormányszóvivő az InfoRádió Aréna című műsorában, hozzátéve, hogy a kormányzati filozófiával szembe menne egy, a szocialisták által kötött 2008-ashoz hasonló megállapodás.

Most jóval nagyobb a kormány mozgástere, mint az MSZP-nek négy évvel ezelőtt, és a gazdasági helyzet is jóval kedvezőbb - emelte ki Giró-Szász András, aki szerint a pénzpiacokról való finanszírozás bizalmi indexet is jelent; azt, hogy a pénzpiacok bíznak az országban. Aki kijön a pénzpiacokról, nagyon nehezen tér oda vissza - fűzte hozzá. Magyarországon ma többen dolgoznak, mint a 2008-as válság előtt - a kormányszóvivő szerint ez az a foglalkoztatáspolitikai fordulat, amelyről Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter beszélt a Parlamentben.

A foglalkoztatottság növelése azonban önmagában kevés, a meglévő munkahelyek védelme is szükséges - hangsúlyozta. E kérdésben három területen van szükség sürgős kormányzati beavatkozásra: a fiatalok pályakezdése és munkahelyen tarásánál, az 55 év felettiek munkahelymegőrzésénél, valamint a mikro- és kisvállalkozói szektornál.

Kapcsolódó elemek