A nemdohányzók védelmét is szolgálja a trafiktörvény + videó
Nem az az első és legfontosabb kérdés, hogy kevesebb árusítóhely lesz, hanem az, hogy a fiatalok ne juthassanak dohánytermékekhez - fogalmazott Heintz Tamás a kedden elfogadott trafiktörvénnyel kapcsolatban a köztévé Ma reggel című műsorában, szerdán.
Dátum: 2012-09-12 12:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184171
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:17:26.313668, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A koncessziós szerződés húsz évre szól, ami – évi 200-300 milliós forgalom mellett – biztos megélhetést nyújt egy családnak – fogalmazott Heintz Tamás. Hozzátette: a jelenlegi árrés megfelelő megélhetést fog biztosítani az üzemeltetőknek. "Tudjuk jól, hogy jelentős a munkanélküliség, és a megváltozott munkaképességűek is csak korlátozottan férnek a munkaerőpiachoz, ezért részesülnek előnyben e csoportok a kiírás szerint" – emelte ki.
A fideszes országgyűlési képviselő emlékeztetett: a törvény elfogadása azért halasztódott ilyen sokáig, mert szavai szerint a normaszöveg „hét hónapot nyaralt Brüsszelben”. „Tanultunk az ellenzék lelkesedéséből, és megelőztük az esetleges problémák felvetését. Miután Brüsszel igen minimális módosítást kért, amelyeket a módosító indítványokban érvényesítettünk, hét hónapos késéssel, de mehet” – fogalmazott Heintz Tamás a jogszabály elfogadásának hátteréről szólva.