Latorcai Csaba fogadta a Határon Túli Horvátok Állami Hivatalának vezetőjét
Dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára 2012. szeptember 12-én hivatalos látogatáson fogadta Daria Krstičević első miniszterhelyettes asszonyt, akit a tavaszi horvátországi választásokat követően neveztek ki az újonnan megalakult Határon Túli Horvátok Hivatalának élére - közölte a tárca, szerdán.
Dátum: 2012-09-12 15:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184187
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:17:31.731006, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bevezető üdvözléseket követően a helyettes államtitkár részletes tájékoztatást adott a kormánynak a hazai nemzetiségi területet érintő legfontosabb törvényhozási eredményeiről. Részletesen szólt az új Alaptörvény nemzetiségeknek biztosított jogairól, valamint bemutatta az új nemzetiségi törvényt, az egyéni és kollektív jogok új rendszerét.
A rendkívül szívélyes és baráti megbeszélésen szóba kerültek a hazai horvát közösség számára a két ország kormányának közös finanszírozásában megvalósult projektek, valamint a nemzetiségi terület jövőbeni hatékony és folyamatos együttműködésének kérdése. Dr. Latorcai Csaba és Daria Krstičević megállapodott abban, hogy folytatják a megkezdett párbeszédet, félévente megtartott találkozókon értékelik a hazai horvát nemzetiség és a folyamatban lévő projektek megvalósításának és hosszú távú fenntartásának helyzetét - zárul a közlemény.