Martonyi: Fontos a kisebbségek védelme
Martonyi János szerint a kormánynak nem áll szándékában Horthy Miklós rehabilitálása, ehhez sem a szándék, sem az alap nincs meg; megfelelő történeti kutatásnak kell megmutatnia, milyen helyes vagy helytelen lépéseket tett, illetve hibákat követett el a kormányzó.
Dátum: 2012-09-12 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184194
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:17:34.282476, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A külügyminiszter az Amerikai Zsidó Bizottságnak írt levelében, amely szerdán jutott az MTI birtokába azt is hangsúlyozta, hogy a magyarok feltétel nélkül elkötelezettek a kisebbségek védelme mellett, a gyűlölet-bűncselekmények törvényi szabályozása a világon az egyik legszigorúbb, és a Velencei Bizottság nemrégiben állapította meg, hogy a kisebbségek jogairól rendelkező magyar jogszabály a lehető legteljesebb védelmet nyújtja, amelyet a nemzetközi szerződések előirányoznak.
Ezt az elkötelezettséget az is indokolja, hogy több mint kétmillió magyar él a szomszédos országokban, és tőlük a 20. század nagyobb részében megtagadták az alapvető jogokat - emlékeztetett.
A Népszabadság hétfői számában számolt be arról, hogy az Amerikai Zsidó Bizottság, a B'nai B'rith zsidó szervezet és az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumának Felsőfokú Holokausztkutató Központja korábban levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, kifogásolva a magyarországi Horthy-emlékműveket.
A levélre Martonyi János július 18-án válaszolt.
Úgy fogalmazott, a kisebbségek védelme a holokauszt tanulságai miatt is fontos minden magyar demokratikus erőnek. A szabadságszerető emberek, akik világszerte az elnyomás ellen küzdenek, számíthatnak a magyarok támogatására - hangsúlyozta.
A Horthy-emlékművekkel kapcsolatban kiemelte, az egykor kormányzó megítéléséről ma sincs konszenzus. Az igazán alapos kutatások és a nyilvános viták Magyarország 20. századi történelméről csak a rendszerváltozás után indulhattak meg, ezért nem meglepő, hogy máig nincs egyetértés a történelmi személyiségekről - mutatott rá.
A külügyminiszter mindazonáltal hangsúlyozta: a kormánynak nem áll szándékában Horthy Miklós rehabilitálása. Kifejtette, azokban az országokban, amelyek nem tartoztak a szovjet blokkba, már évtizedekkel korábban elkezdődhettek a viták saját történelmükről, ettől függetlenül a diszkrimináció és a rasszizmus minden formája elleni harcnak minden országban egyaránt fontosnak kell lennie.
Martonyi János szerint a kormány "történelmi küldetése" a szélsőjobboldali mozgalmak megerősödésének megakadályozása, ami óriási feladat. "A szélsőségesek a közös ellenségeink" - emelte ki. Hozzátette: minden olyan állítás, amely szerint a kormány elnézi a szélsőjobboldali pártok akcióit vagy valamilyen módon rehabilitálni akarja a vitatott történelmi alakokat, hamis, sőt rosszindulatú.
A kormány minden alkotmányos és törvényi eszközt igénybe vesz a szélsőségek elleni harchoz. Ez hosszadalmas folyamat, de az első eredmények már láthatók: a Magyar Gárda eltűnt az utcákról - közölte. Megjegyezte, a kormány rendszeresen egyeztet a kisebbségekkel.