Több mint 600 gyerek tanul úszni Kaposváron önkormányzati támogatással
Több mint 600 kisdiák tanulhat meg úszni az idei tanévben Kaposváron az önkormányzat támogatásával; a második osztályos tanulók tanórai keretek között hetente egy alkalommal vesznek részt az egyórás foglalkozásokon a városi uszodában - közölte a városháza az MTI-vel.
Dátum: 2012-09-13 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184215
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:17:40.780883, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az úszásoktatás teljes költségét, azaz a tanmedence bérlését, a szakképzett oktatók bérét és a gyerekek buszos szállítását a város állja, ez mintegy 10 millió forintot jelent - olvasható a közleményben, mely szerint a gyerekek előbb a tanmedencében, majd a második félévtől a mélyvízben folytatják az tanulást, és májusra két úszásnemből már 50 métert le tudnak majd úszni.
A tavaly megkezdett programhoz 16 általános iskola csatlakozott. A szülők évente két alkalommal nyílt órán is megnézhetik, hogyan fejlődik gyermekük úszástudása.
Az önkormányzat reményei szerint a gyerekek közül többen választanak majd maguknak valamilyen vízi sportot. Kaposváron erre a vízilabdaklubban vagy az úszószakosztályban is lehetőségük van.