Ivóvízminőség-javító program Medinán
Kétszázmillió forintos beruházással ivóvízminőség-javító program kezdődik a Tolna megyei Medinán európai uniós forrásból, a Honvédelmi Minisztérium (HM) támogatásával - közölte a község polgármestere az MTI-vel.
Dátum: 2012-09-13 08:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184216
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:17:41.143515, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vén Attila (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint az ez év őszén induló, 2014. májusig befejeződő programhoz 182 millió forint uniós támogatást nyert el a település önkormányzata.
A 800 lakosú községben jelenleg az ivóvíz ammónia- és metángáztartalma meghaladja az előírt határértékeket, a községhez tartozó, száz lakosú Medina-Szőlőhegyen pedig nincs vízvezeték-hálózat - tette hozzá.
A projekt keretében biológiai víztisztító berendezést helyeznek üzembe Medinán, a szőlőhegyi külterületen pedig gerincvezetéket építenek egy már meglévő, egészséges ivóvizet adó kút és a gazdaságosan ráköthető területek között.
A beruházáshoz 18 millió forint önerő szükséges, amelyet a HM támogatásából fedeznek - mondta a polgármester.
A HM egy 2011-ben kötött megállapodás szerint négy éven át összesen százmillió, éves bontásban 25 millió forint támogatást nyújt infrastrukturális fejlesztésekre Medinának, ahol a közeljövőben kezdődik meg a NATO-követelményeknek megfelelő 3D-s radarállomás építése.