Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Martonyi: Fontos a magyar-örmény kapcsolatok rendezése

A külügyminiszter szerint az azeri katonatiszt átadásának ügyében jelenleg az a legfontosabb, hogy a magyar-örmény kapcsolatok rendeződjenek.


Dátum: 2012-09-13 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184232
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:17:46.736662, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Martonyi János a tárcája által szervezett csütörtöki háttérbeszélgetésen azt mondta: amit a miniszterelnök dönt, az a kormány döntése is, ezért a kormányfő és a kormány döntése között lényegében nincs különbség. Ezért Ramil Safarov átadásának ügyében sincs sok értelme arról vitatkozni, hogy a kormány vagy a miniszterelnök határozott - fogalmazott. Hozzátette: ettől még lehetnek viták a kormányban. Mint mondta, az iratok megtekinthetők. Martonyi János azonban nem vesz részt a találgatásokban, hogy melyik minisztérium, államszerv milyen álláspontot képviselt az ügyben. A politikus megismételte: semmilyen pénzügyi-gazdasági megállapodás nem állt a kiadatás hátterében.

Arról is beszélt, valóban kérte Svájc segítségét a magyar-örmény kapcsolatok rendezéséhez, de nem diplomáciai értelemben vett közvetítésről van szó, nem ezt kérte svájci kollégájától sem. Ugyanakkor megjegyezte: minden segítségnek örülnek az ügyben. Felajánlotta segítségét a magyarországi örmény közösség is - emlékeztetett. Felidézte, a múlt hétvégi uniós informális tanácsülésen is kérte kollégái segítségét az ügy rendezéséhez. Azt tapasztalta, hogy általában megértik a helyzetet, tudják, hogy érzékeny ügyről van szó - fogalmazott.

Kérdésre válaszolva a külügyminiszter kijelentette: lojális a kormányfőhöz és a kormányhoz, és nem mond le, mert az meglátása szerint nem szolgálná az ország érdekeit.

Magyarország augusztus 31-én adta át Azerbajdzsánnak az örmény katonatársa 2004-es budapesti meggyilkolásáért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Ramil Sahib Safarov azeri katonatisztet, akit hazájában elnöki kegyelemmel azonnal szabadlábra helyeztek. Szerzs Szargszján örmény elnök aznap bejelentette, országa felfüggeszti a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal (az első híradások még a kapcsolatok megszakításáról szóltak, de Jereván ezt később pontosította). Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szeptember 2-án hivatalába kérette Azerbajdzsán budapesti nagykövetét, akit diplomáciai jegyzékben arról tájékoztatott, hogy Magyarország elfogadhatatlannak tartja Azerbajdzsán lépését.

Kapcsolódó elemek