Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Vidékfejlesztési Minisztérium támogatja a Virtuális Falu Programot

Virtuális Falu néven új programot indít a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA), melynek célja, hogy minél több vidéki fiatalt bevonjon a falusi közösségek életébe. A kezdeményezést a Vidékfejlesztési Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatja, az akció védnökei V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár és L. Simon László kultúráért felelős államtitkár - közölte a vidékfejlesztési tárca, csütörtökön.

Dátum: 2012-09-13 12:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184234
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:17:47.456538, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A Vidékfejlesztési Minisztérium közleményében kifejti: nemcsak a mezőgazdasági termelés fenntartásához, de a helyi, falusi közösségek továbbéléséhez is szükség van az utánpótlásra, a fiatalok bevonására. A tárca örömmel áll olyan kezdeményezések mellé, amelyek a vidéki közösségek fennmaradását, a falusi lakosság helyben tartását segítik, és kiemelten támogatja azokat a fiatalokat, akik vidéken képzelik el a jövőjüket. A Virtuális Falu Program kiváló lehetőség arra, hogy a falusi fiatalok a helyi közösségek motorjaivá váljanak.

Az AGRYA olyan 18-26 év közötti fiatalok jelentkezését várja, akik már most is végeznek a saját falujukban közösségi tevékenységet, és szeretnék bővíteni az ehhez kapcsolódó ismereteiket, tudásukat. A programban egy négyszer háromnapos képzésen vehetnek részt a jelentkezők, amely egy virtuális falu életéhez, működéséhez kapcsolódó témákat dolgoz fel.

A képzéssorozat után a résztvevők közreműködésével az AGRYA egy országos kutatást indít, amely a falusi közösségekkel foglalkozik. A programot 2013 őszén egy konferencia zárja. A Virtuális Falu résztvevőit pályázaton választja ki az AGRYA, a programba 30 vidéki fiatal kapcsolódhat majd be. A jelentkezési határidő 2012. október 5. A pályázati felhívás és a jelentkezési lap letölthető a program weboldaláról, a www.mhvisz.hu címről, valamint a www.agrya.hu honlapról. A Virtuális Falu Program az Európai Bizottság Fiatalok Lendületben Programjának támogatásával valósul meg - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek