Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ifjúság szerepe a közéletben

Az elmúlt három és fél évben az volt a legnagyobb sikere az országnak, a kormánynak és a parlamentnek, hogy a fiatalok által legfontosabbnak tartott kérdésekben: a tanulás lehetőségének megnövelésében, az otthonteremtésben, a családalapításban jelentős eredményeket tudtunk elérni - jelentette ki Deutsch Tamás, Az ifjúsági szervezetek szerepe a közéletben című fórumon, kedden Budapesten.


Dátum: 2002-03-20 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1056
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:22:08.053687, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fórum házigazdája Balsai István (Fidesz-MDF) országgyűlési képviselőjelölt, az MDF parlamenti frakcióvezetője és Nagy Gábor Tamás (Fidesz-MDF) országgyűlési képviselőjelölt, az I. kerület polgármestere volt.

Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter hangsúlyozta, hogy szinte egyetlen olyan területe sem volt a kormányzat működésének, amellyel kapcsolatos döntéseinél ne tartotta volna szem előtt a fiatalok életlehetőségeinek segítését.

A miniszter kiemelte, hogy jelentősen csökkent a munkanélküliség Magyarországon, és ezen belül még jelentősebben a fiatalok munkanélküliségi rátája.

A fideszes politikus felhívta a figyelmet arra, hogy míg 1989-90-ben az adott korosztály tíz százaléka jutott be felsőoktatási intézménybe, addig ma 36-38 százalékuk.

Mint mondta, két-három éven belül el tudják érni, hogy minden második fiatal egyetemet, főiskolát végezzen, és 2012-re, amikor a fellobbanhat az olimpiai láng, a fiatalok több mint kétharmada egyetemeken és főiskolákon tanuljon.

Deutsch Tamás szólt arról, hogy 2000-ben felmérték az ifjúság helyzetét, és a nyolcezer 15-29 év közötti megkérdezett fiatal személyes életében a tanulás lehetőségét, a lakáshoz jutást és a családalapítás segítését tartotta a legfontosabbnak.

A miniszter hangsúlyozta: 2001-re a negyvenezret is meghaladta a benyújtott építési engedély-kérelmek száma, és többszörösére nőtt a lakásra felvett hitelek nagyságrendje.

- Az a Magyarország, ahol a jövő elkezdődött, képes kihasználni a fiatal nemzedékekben lévő erőforrásokat közös boldogulásunk érdekében - jelentette ki Deutsch Tamás.

Nagy Gábor Tamás a fórumon arra figyelmeztetett, hogy az ifjúság az európai integráció nyújtotta előnyökkel, az oktatás és a munkavállalás szabadságával csak akkor tud élni, ha a nyelvtudás, az informatikai tudás - amelyeknek érdekében az Oktatási Minisztérium sokat tett - a birtokában lesz. - Ha a fiatalokba nem tudjuk átplántálni a munka, a család értékeit, a nemzeti értékeket, a határon túl élő magyarokkal való sorsközösség vállalását, akkor kiszolgáltatott, öntudatlan, könnyen manipulálható, a fogyasztói társadalom által orránál fogva vezethető tagjaivá válhatnak a társadalomnak - mondta Nagy Gábor Tamás.

Balsai István az egyik legjelentősebb parlamenti döntésnek minősítette, hogy létrejött az Ifjúsági és Sportminisztérium, amely a drogellenes küzdelemtől az olimpiáig olyan ügyekkel foglalkozik, amelyek a jövő nemzedékének javát szolgálják.

A témához kapcsolódó parlamenti döntések közül kiemelte, hogy a diákhitel intézményét 74 ezer fiatal vette igénybe, a továbbtanuló korosztály 20-25 százaléka.

Jelezte, az ellenzéki és a médiaössztűz ellenére a Büntető törvénykönyv szigorítása hozzájárulhat a droghelyzet megoldásához. Példaként említette, hogy a Btk.-módosítás után "57 drogdiszkót zártak be".

Kapcsolódó elemek