"Minden munkavállaló számíthat arra, hogy a kormány megvédi a munkahelyeket" + videó
A kormány azért avatkozik be magáncégek életébe, mert fontos számára, hogy megvédje az ott dolgozók munkahelyeit. Más indoka nincs – jelentette ki Giró-Szász András kormányszóvivő a Duna Közbeszéd című műsorában.
Dátum: 2012-09-14 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184259
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:17:56.189206, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: a dolgozók és a tulajdonos állami tőkeinjekciót igényelnek, de azt is látni kell, hogy a közpénzek felelős elköltéséért a magyar állam felel. Azért minősít a kormány egy gazdasági társaságot nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű vállalattá, hogy áttekinthesse annak gazdálkodását. Megemlítette, hogy a Kapuvári Hús Zrt. kapcsán visszaélések merültek fel.
Minden munkavállaló számíthat arra, hogy a kormány, ahol jogi lehetőségei engedik, megvédi a munkahelyeket – szögezte le.
Giró-Szász András úgy vélte, a sajtó nem megfelelő kifejezést használ, amikor a cég esetleges államosításáról beszél, hiszen az pénzügyi kiegyenlítés nélküli bekebelezést jelent. A kormány azonban eddig csak vásárolt, példaként említette a Mol- és a Rába-részvényeket. Felhívta a figyelmet arra is, hogy egy olyan jogszabálykörnyezetben vagyunk, melyben az Európai Unió – mint ahogy a Malév esetében is – kifejezetten tiltja a burkolt állami támogatást.
Beszélt arról is: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy interjújában felvetette, elképzelhető az, hogy - amennyiben az IMF-tárgyalások oda jutnak – mégsem vetik ki a jegybankra a tranzakciós illetéket, és az ebből várt bevételt máshonnan szedik be. Ez azonban véleménye szerint nem jelenti azt, hogy a kormány feladta volna ebben az ügyben az álláspontját.
Leszögezte: a magyar kormány eltökélt abban, hogy az IMF-fel megállapodás szülessen, és létrejöjjön egy olyan biztonsági háló, mely elsősorban nem azért szükséges, mert a magyar gazdaságba likvid pénz kellene, hiszen ezt meg tudjuk oldani a piacról való finanszírozás révén. Arra a felvetésre, hogy ez lényegesen drágább, mint az IMF védőernyője, a kormányszóvivő azt mondta: ez 2010-2011 folyamán évente 105-120 milliárd forint pluszterhet jelentett az állam számára. Ezzel szemben azonban ott van az a 3000-3100 milliárd forintnyi bevétel, ami nem folyhatott volna be, ha van IMF-megállapodás. Az IMF ugyanis sem bankadót, sem szektoriális adót, sem a nyugdíjpénztárak kettes pillérének átvezetését nem engedte volna, mint ahogyan a végtörlesztést és az árfolyamgátat sem. Miután ezeket a lépéseket már megtette a kormány, innentől kezdve érdeke, hogy ne az ablakon menjen ki az az évi százmilliárd forint. Az IMF-megállapodásra pedig azért is szükség van, ha tovább eszkalálódna a dél-európai válság, annak esetleges hatása ne befolyásolja rossz irányba a magyar gazdasági helyzetet – fejtette ki.
Arra a kérdésre, hogy tervezi-e bemutatni a kormány az ominózus IMF-dokumentumokat, azt válaszolta: Orbán Viktor miniszterelnök nyilvánvalóvá tette, hogy ha akár ő, akár a kormány kap egy iratot, annak van joga azt nyilvánosságra hozni, aki írta. Hozzátette: Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője egyértelművé tette, hogy ezek az iratok nem nyilvánosak, ezért nem is fogják nyilvánosságra hozni.
Arra a felvetésre, hogy Mesterházy Attila, az MSZP elnöke az iratok nyilvánosságát követelte, úgy reagált: nagyon érdekes és kettős beszéd az, amikor a szocialisták vezetője nyilvánosságra hozatalról beszél, amikor az a kormány, melynek ő is tagja volt államtitkárként, nemhogy a tárgyalási folyamatot nem kívánta nyilvánosságra hozni, hanem a megállapodás tartalmát is titkosítani szerette volna, és csak zárt bizottsági ülésen volt hajlandó beszélni róla.
Szólt arról is, hogy a szaktárcák feladata eldönteni, nyilvánosságra hozhatók-e a Ramil Safarov átadásáról hozott döntés háttéranyagai. Hangsúlyozta: a magyar állam azt a gyakorlatot követte ebben a kérdésben, amit korábban is folytatott. A magyar állam a nemzetközi szerződéseknek és a magyar joggyakorlatnak megfelelően járt el, miszerint egy nálunk büntetését töltő állampolgárt az állampolgárságával azonos államnak adott át úgy, hogy az írásban garantálta a kiszabott büntetés letöltését. 2010 óta 70 ilyen embert adott át a magyar állam, és csak idén három olyat, akik életfogytiglani büntetésüket töltötték, közülük ketten magyar állampolgárral szemben követtek el életellenes bűncselekményt – tájékoztatott Giró-Szász András.