Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Emelkedik az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozása

Megjelent az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozásának megemeléséről szóló kormányrendelet, amelynek értelmében már novembertől több pénzt kaphatnak a felnőtt- és gyermekháziorvosok mellett a vegyes praxisok, a védőnői szolgálatok és a területi ellátási kötelezettséggel dolgozó fogorvosok.


Dátum: 2012-09-15 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184313
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:18:15.509416, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Közlöny pénteki számában az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból való finanszírozásának részletes szabályairól szóló kormányrendelet módosításával tizennégy százalékkal növelik az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozását, így hetven-nyolcvanezer forinttal emelkedik novembertől egy átlagos háziorvosi praxis havi finanszírozása.

Augusztus 30-án Szócska Miklós egészségügyi államtitkár Giró-Szász András kormányszóvivővel közösen tartott sajtótájékoztatón jelentette be a kormány erről szóló döntését. Az egészségügyi kormányzat becslése szerint az emelés legalább 27 ezer embert érint - mondta Szócska Miklós, kifejtve, hogy egy átlagos háziorvosi praxis havi finanszírozása 70-80 ezer forinttal, a védőnői szolgálatoké pedig 25 ezer forinttal nő. Az eszközfinanszírozási maradványösszegből biztosított emelés az idei év utolsó két hónapjára vonatkozik, és beépül a jövő évi finanszírozásba is, "látjuk már a jövedékiadó-emelésből ennek a forrásait" - tette hozzá.  A kabinet célja az, hogy a lakóhelyétől függetlenül minden magyarnak közel azonos színvonalú intézményi ellátás legyen elérhető - mondta akkor Giró-Szász András.

Kapcsolódó elemek