IMF-ügy: Az európai válság a fő ok
Nemcsak a Fidesz-, de az MSZP-szimpatizánsok is elfogadhatatlannak tartják a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megszellőztetett feltételeit – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet számára készített közvélemény-kutatásából.
Dátum: 2012-09-15 10:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184317
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:18:16.952380, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A felmérés szerint Orbán Viktor hétfői parlamenti beszéde is jelképesen egységbe kovácsolta a magyarokat, hiszen annak legtöbb elemével az ellenzékkel szimpatizálók többsége is egyetértett. A kormányfő beszédének egyik újdonsága volt, hogy az IMF-megállapodás szükségességének okaként nem a hazai gondokat, hanem az európai válságot tüntette fel. A kutatás szerint ezzel a Fidesz szimpatizánsainál jelentősen többen, a megkérdezettek 53 százaléka értett egyet.
A beszédet elemezve Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője kiemelte, Orbán egyértelművé tette, kormánya minden lépésének célja a nemzeti mozgástér bővítése. G. Fodor Gábor, a Századvég elemzője hangsúlyozta, Orbán mindezzel új politikai életszabályt ajánlott a válságot rosszul kezelő EU-nak. Kiszelly Zoltán politológus szerint a miniszterelnök bemutatta a kontrasztot kormánya és a 2008-as IMF-megállapodást megkötő Gyurcsány-kabinet között. Filippov Gábor, a Progresszív Intézet elemzője viszont a jobboldali törzsszavazóbázisnak szóló előhangolásnak minősítette a beszédet.