Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hamarosan újabb nemzeti konzultáció kezdődik

Hamarosan újabb nemzeti konzultáció kezdődődik - mondta el a Népszabadság blogrovatának a miniszterelnök sajtófőnöke.


Dátum: 2012-09-15 12:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184325
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:18:19.810290, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A most befejeződött gazdasági konzultációban a végleges adat szerint 698 ezer 780 kérdőív érkezett vissza. Havasi Bertalan úgy fogalmazott, hogy „ez európai összevetésben kiemelkedő siker”.  A sajtófőnök arra a kérdésre, hogy az előző konzultációk adataival összevetve is sikert lát-e, azt válaszolta: „a mostani és a korábbi nemzeti konzultációkban visszaküldött kérdőívek száma témafüggő; egyes konzultációs témákra több, másokra kevesebb válasz érkezik”. Havasi Bertalan hozzátette: folyamatosan tartanak hasonló nemzeti konzultációkat a következő időszakban is, hamarosan várható az újabb kérdéssor, hiszen a miniszterelnök és kormányának politikája az emberek megkérdezésén, az együttdöntésen alapul. Ezután is mindenkinek joga és lehetősége lesz beleszólni a legfontosabb kérdések eldöntésébe – szögezte le.

A blog beszámolója szerint a kérdőívek feldolgozása folyamatban van, a kiértékelés szeptember 20-áig fejeződik be. A konzultációra 976 millió forintot különített el a kormány a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból. A sajtófőnök tájékoztatásából kiderült, hogy az előirányzott összeget felhasználták. A válaszküldemények megsemmisítése szeptember 18-án kezdődik, a végrehajtással az adatgazda Miniszterelnökség a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát bízza meg.

Kapcsolódó elemek