Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alkotmányos kötelesség a felelősségvállalás a határon túli magyarok sorsáért + képek

Mióta új alaptörvényünk van, alkotmányos kötelesség Magyarországon a felelősségvállalás a határon túli magyarok sorsáért. Ez a feladat azonban nemcsak az államé, ez a feladat minden magyar emberé – fogalmazott Surján László a budapesti Fidelitas nemzetpolitikai konferenciáján. Az EP-alelnök vitaindítója után tartott kerekasztal-beszélgetésen Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője azt mondta: semmi olyat nem írnak elő alkotmányos kötelezettségként a külhoni magyarokkal kapcsolatban, amit a magyar állam ne biztosítana az itt élő kisebbségeknek. A konferencia végén zárónyilatkozatot fogadtak el. A rendezvényen készült képgalériánk megtekinthető itt.


Dátum: 2012-09-15 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184329
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:18:21.346843, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államok határai nem esnek egybe a nemzet hatóterületével, nálunk különösen nem, de nem mi vagyunk az egyetlenek, akiknél ez a helyzet – fogalmazott Surján László. Példaként említette, hogy egy vizsgálat azt az eredményt hozta, hogy 132 állam közül 12 esetében beszélhetünk nemzetállamról. Nemzetállam nem attól lesz egy ország, hogy azt az alkotmány kimondja, mert attól még polgárai között vannak más nemzetiségek is - mondta el.

A kereszténydemokrata politikus aláhúzta: mióta új alaptörvényünk van, alkotmányos kötelesség Magyarországon a felelősségvállalás a határon kívüli magyarok sorsáért. Ez a feladat azonban nemcsak az államé, ez a feladat minden magyar emberé. Egyes emberek magántevékenységén, családi, vallási viszonyain túl szükség van szervezettségre, egyesületekre, egyházközségekre, ifjúsági mozgalmakra is – fűzte hozzá.

Az európai parlamenti képviselő beszélt azokról a problémákról is, melyeket a nemzetstratégiának kezelnie kell. Elsőként a fogyás kérdését említette. Elmondta, a demográfiai katasztrófa az anyaországot is érinti. Bár ezen a téren halvány, de jó jelek azért érzékelhetőek – jegyezte meg. A politikus a fogyás kérdéskörébe sorolta még az elvándorlás és a beolvadás ügyét is.

Surján László a problémák között említette azt is, hogy a határon túli magyarság számára szűk az intézményi kapacitás az óvodától az egyetemmel bezárólag; nem adott az anyanyelvi nevelés intézményes biztosítéka a szülőföldön. Pozitívumként említette, hogy jelentősen megnyíltak az anyaországi tanulási lehetőségek a határon túli magyarok számára. Surján László szerint, hogy ez hozzájárul-e az elvándorláshoz vagy sem, ezt csak a jövő fogja eldönteni. „Azt gondolom, hogy a magyar adófizetők pénzét határon túliak nevelésére, oktatására költeni helyes dolog, de finoman elvárható, hogy ez a kinti megmaradást szolgálja, és ne az agyelszívást a határon túli területekről” –jegyezte meg.

Surján László azt mondta, "e helyről üzenik" az Európai Unió vezetőinek, hogy Románia schengeni tagságát ne használják ki napi politikai célokra. Utalva a román belpolitikai történésekre és arra, hogy Románia schengeni tagságát az EU levette a napirendről, azt mondta: a demokrácia alapelveinek betartása mindenkire nézve kötelező, ráadásul a tagság elnapolásával az embereket büntetik, akik nem tehetnek a kormányzati intézkedésekről.

Az EP alelnöke azt javasolta, hogy a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program iskoláknak szánt támogatási rendszere a jövőben terjedjen ki a civil szervezetek kölcsönös látogatásaira is. Példaként említette a cserkészcsapatokat, ifjúsági énekkarokat, ifjúsági politikai szervezeteket, és beszélt a sportkapcsolatok pozitív szerepéről is.

Gulyás: El kellene elérni, hogy a diszkrimináció tilalmát a nemzeti kisebbségekre is kiterjesszék

Az EP-alelnök vitaindítója után tartott kerekasztal-beszélgetésen Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője azt mondta: semmi olyat nem írnak elő alkotmányos kötelezettségként a külhoni magyarokkal kapcsolatban, amit a magyar állam ne biztosítana az itt élő kisebbségeknek. Kiemelte: az állampolgárság, a választójog kérdésében, a határon túli magyar jogérvényesítésnél pártszempontoknak nem lenne szabad szerepet játszaniuk. Ma ugyanakkor alapkérdésekben sincs egyetértés a politikai erők között - állapította meg. A külhoni magyarokat ért jogsérelmekről szólva, példaként említve Malina Hedvig ügyét és a Mikó-kollégium körüli történéseket, azt mondta: jól működő jogállamban ilyen helyzet nem állhatna elő, ez egy európai jogállam legnagyobb szégyene. Azt kellene elérni, hogy a diszkrimináció tilalmát a nemzeti kisebbségekre is kiterjesszék - jegyezte meg.

Bíró: Az elmúlt évek legfontosabb lépése az egyszerűsített honosítás

Bíró Albert, a Rákóczi Szövetség elnökségi tagja az elmúlt évek legfontosabb lépésének nevezte az egyszerűsített honosítást. Kitért arra, hogy egy erős magyar gazdaság a magyar kisebbség megítélésén is nagyon sokat lendítene a határon túli területeken. Kulcskérdésnek nevezte ugyanakkor, hogy a magyar kisebbségeknek megfelelő képviseletük legyen a többségi parlamentekben. A jogsérelmekkel kapcsolatban szólt arról, szerinte a kisebbségek nincsenek tisztában azzal, hogy melyek az alapvető jogaik, és azokkal sem élnek, amelyekről tudnak. Felvetette a kisebbségi jogok oktatásának lehetőségét a magyar tanítási nyelvű iskolákban.

Nagy: Az anyanyelv őrzése kiemelt jelentőségű

Nagy Bercel, a közigazgatási tárca nemzetpolitikai államtitkárságának titkárságvezetője egyetértett azzal, hogy érdemes lenne ilyen képzéseket indítani. Az anyanyelv őrzése kiemelt jelentőségű, az oktatás-nevelési támogatás önmagában többmilliárdos tétel, amely a külhoni magyar diákoknak plusztámogatást jelent, illetve hasonló nagyságrendű a felsőoktatási intézmények támogatása - mondta. A honosításról szólva jelezte: már túl vannak a 300 ezredik kérelmen, és több mint 220 ezren le is tették az állampolgársági esküt. Az egységes Kárpát-medencei gazdasági tér kialakítása szintén fontos feladat - folytatta, hozzátéve: ez javíthatja a magyar-magyar együttműködést is.

Elfogadták a nyilatkozatot

A tanácskozás résztvevői nyilatkozatot fogadtak el, melynek tartalmát Böröcz László, a Fidelitas koordinációs alelnöke ismertette. A nyilatkozatban rögzítik, hogy a határon túl élő magyarokat és közösségeiket megillető jogok közül kiemelten fontos az anyanyelvhasználat joga, ennek érvényesülését segítheti az etnikailag sokszínű területeken a kétnyelvű közigazgatás megteremtése és az anyanyelvű oktatás biztosítása. Mint írták, nyomon szeretnék követni a Kárpát-medence valamennyi országában élő magyarság mindennapi életét, és az őket ért jogsértésekre "online riadólánc" életre hívásával kívánják felhívni a világ figyelmét.  A dokumentumban kitértek arra is, hogy békés demonstrációk segítségével, a nyilvánosság minden eszközével szeretnék elejét venni a magyarokat nemzeti hovatartozásuk miatt érő atrocitásoknak.

A zárónyilatkozat elolvasható itt.

Kapcsolódó elemek