Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fazekas: A válság legjobb ellenszere az az összefogás

A vidéki térségek szennyvízkezelése az elsődleges feladatok között szerepel a nemzeti vidékfejlesztési stratégiában - mondta Fazekas Sándor szombaton Kunhegyesen, az Abádszalók-Kunhegyes közös szennyvízelvezetési és tisztítási projekt alapkőletételi ünnepségén.


Dátum: 2012-09-15 18:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184333
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:18:22.744705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA miniszter hangsúlyozta, a kormányzat határozott célja, hogy olyan életszínvonalat biztosítson a falvakban és kisvárosokban, amely vetekszik a nagyvárosok életminőségével. Ehhez ma ugyanúgy hozzátartozik a csatornázás, mint a vezetékes víz-, az áramellátás vagy a megfelelő úthálózat - tette hozzá. A térségben megvalósuló fejlesztés fontosságát bizonyítja, hogy a nettó 2,8 milliárd forintos európai uniós és állami támogatás mellé "forintról forintra" gyűjtötték össze az önerőt a lakosok, illetve az önkormányzatok. Ez csaknem 600 millió forintot jelentett, ami nélkülözhetetlen volt ehhez a\xa0 fejlesztéshez - hangsúlyozta a tárcavezető. Úgy fogalmazott: "Hiába riogatnak minket világgazdasági mutatókkal, IMF-fel, a válság legjobb ellenszere az az összefogás, amelyben Abádszalók és Kunhegyes példát mutat az egész országnak."

\xa0\xa0\xa0

A 3,5 milliárd forint összköltségű beruházással kiépülő csatornahálózat a két település 14 ezer lakosának teszi majd kényelmesebbé az életét. A fejlesztéssel Kunhegyesen a jelenlegi 25 százalékról mintegy 95 százalékra, Abádszalókon a mostani 45 százalékról várhatóan 91 százalékra növekszik a szennyvízcsatorna-lefedettség. Nő a szennyvíztisztító telep teljesítménye, és a harmadik, tisztítási fokozat kiépítésével javul a "végső befogadó", a Tisza vízminőség-védelme. A projekt befejezése 2014 júliusára várható.', '"A földművelés megmaradásunk záloga"', 'Fazekas Sándor programja Kunhegyes után a kenderesi szántóversenyen folytatódott, majd Kisújszálláson a térségben folyó rizsaratásról tájékozódott.']

Kapcsolódó elemek