Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Már az idén önálló büntetőjogi tényállás lehet a párkapcsolati erőszak

A kormány tervei szerint még az idén benyújtják azt a javaslatot, amelynek értelmében a párkapcsolati erőszak önálló tényállás lehet a büntető törvénykönyvben. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter azután beszélt erről, hogy szombaton egyeztetett a családon belüli erőszak ügyében indított országos népi kezdeményezés szervezőjével, Halász Pálmával, a Fidesz női tagozatának képviselőivel és LMP-s képviselőkkel.


Dátum: 2012-09-15 18:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184334
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:18:23.108015, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szabó Tímea, az LMP országgyűlési képviselője azt mondta, örülnek, hogy a kormány is felismerte: a családon belüli erőszak össztársadalmi probléma, olyan probléma, amely több mint egymillió embert - nőt, gyermeket, időst, fogyatékkal élőt és férfit - egyaránt érint. Az LMP viszont úgy gondolja, hogy a felálló munkacsoportnak elsősorban kormányzati szervek képviselőiből és a Halász Pálma által javasolt civil szakértőkből kell állnia. Így ellenzéki pártként az LMP ebben a szakértői munkában most "hátralép", de javaslataikkal a továbbiakban is segíteni kívánják a munkát - fűzte hozzá Szabó Tímea.

Ékes Ilona fideszes országgyűlési képviselő azt mondta: a kiszolgáltatott nők és gyermekek védelmében végzett munkája érdemi lépéshez érkezett, és reméli, hogy a civilek segítségével sikerül végigvinni ezt az ügyet, és a közös munkának meglesz az eredménye.

Kapcsolódó elemek