Mádl Ferenc tiszteletére avattak emléktáblát Beregszászon
Ünnepélyes keretek között felavatták Mádl Ferenc egykori köztársasági elnök emléktábláját vasárnap Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola központi épületében.
Dátum: 2012-09-16 17:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184344
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:18:26.617083, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tÜnnepi beszédében Orosz Ildikó, a főiskola elnöke hangsúlyozta: Mádl Ferenc néhai államfő megtartó példa a kárpátaljai magyar közösség számára. Az ő hathatós támogatása nélkül ma nem létezhetne a kárpátaljai magyarság egyetlen nem állami felsőoktatási intézménye – tette hozzá.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Orosz Ildikó emlékeztetett, hogy Mádl Ferenc 2002-ben járt Beregszászon hivatalos látogatáson, és a város és a vidék magyarsága olyan nagy számban és szeretettel fogadta, hogy sokat csúszott a főiskola szakkollégiumának átadása, amelyen az akkori ukrán miniszterelnökkel együtt vett részt.
\xa0\xa0\xa0
Kiemelte: alig egy évvel látogatását követően a néhai köztársasági elnök – a főiskola megkeresésére – minden szakmai és diplomáciai tudását, tekintélyét latba vetette annak érdekében, hogy a beregszászi polgármesteri hivatal ne vehesse el a magyar felsőoktatási intézmény épületét, hiszen akkor nem lehetett volna államilag akkreditálni a főiskolát.
\xa0\xa0\xa0
Mádl Ferenc levélben fordult Leonyid Kucsma akkori ukrán elnökhöz, és a vele folytatott megbeszélésein is felvetette a főiskola épületének ügyét, majd a későbbiekben is figyelemmel kísérte a magyar felsőoktatás intézmény sorsának alakulását.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Breuer Klára, az egykori köztársasági elnök kabinetfőnöke beszédében elmondta: Mádl Ferenc szívügyének tekintette az oktatás ügyét, különösen a külhoni magyarság tekintetében.
\xa0\xa0\xa0
Amikor megkapta Beregszászról a rossz híreket, azonnal cselekedett a maga csendes, diplomatikus módján. Már a tíz évvel ezelőtti látogatása idején is azt remélte, hogy a beregszászi főiskola fejlődése sikeres lesz. Ma, ha élne, örömmel konstatálná, mennyi kedvező dolog történt az intézményben - fogalmazott.\xa0\xa0\xa0\xa0 A Mádl Ferenc arcmását ábrázoló márvány emléktáblát – Roman Vaszil ungvári szobrász alkotását –, amely a főiskola épületének második és harmadik szintje közötti lépcsőfeljárójában kapott helyet, Mádl Dalma, a volt köztársasági elnök özvegye leplezte le.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Orosz Ildikó köszönetét fejezte ki Mádl Dalmának azért a sokrétű támogatásért, amelyet a főiskola fejlődése érdekében kifejtett. Elismerésének jeléül egy, a főiskola képével díszített 100 éves cserepet nyújtott át neki annak a díszoklevélnek a kíséretében, amely azt igazolja, hogy a Mádl család 3333 cserépjegyet vásárolt az intézmény tetőszerkezet-cseréjének támogatását célzó cserépjegy-akció keretében.
\xa0\xa0\xa0
Mostani kétnapos kárpátaljai látogatása során Mádl Dalma szombaton az Ungvárhoz közeli Nagydobronyban árvaházat, Ráton gyermekotthont, vasárnap Beregszászon idősotthont keresett fel, és ajándékcsomagokat adott át.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Mádl Ferenc emléktábláját a kárpátaljai történelmi egyházak vezetőivel együtt Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szentelte fel.']