Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Akadálymentes lesz a választás + videó

A választási eljárási törvény egyik legfontosabb alapelve, hogy minél többen vehessenek részt Magyarországon a választásokon, és minél nagyobb felelősséggel adhassák le a szavazatukat – mondta el Lázár János Kósa Ádámmal közösen tartott sajtótájékoztatóján. Kósa Ádám fideszes EP-képviselő fontos előrelépésnek nevezte, hogy a törvény előírná, hogy szavazókerületenként legalább egy szavazókört akadálymentessé kell tenni.


Dátum: 2012-09-17 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184367
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:18:34.979987, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Lázár János és Kósa Ádám sajtótájékoztatója

Emlékeztetett, Kósa Ádám hosszú évek óta lobbizik azért, hogy a választások és más alapjogok gyakorlása könnyebb, hozzáférhetőbb legyen minden fogyatékkal élő honfitársunk számára. Ezért várhatóan a törvényjavaslat jelentős könnyítéseket tartalmaz számukra – húzta alá az államtitkár. Szeretnénk lehetővé tenni, hogy minden településen akadálymentes legyen a választás. A választási eljárás és a választási eljárási törvény teljes akadálymentesítésén leszünk mind az elektronikusan történő joggyakorlás, mind a személyes voksolást tekintetében is – hangsúlyozta a politikus.

Lázár János elmondta, a tervek szerint legalább három szakaszból fog állni a választás; a választási feliratkozásból, a kampány időszakából, és a magából a szavazási napból. Mindhárom esetben speciális szabályokat alkotunk a fogyatékkal élők közössége számára – fűzte hozzá. Az államtitkár ezeket a szabályokat európai értelemben egyedülállónak nevezte, mert a jogok minden típusa itt fog először összeállni egységes rendszerré.

Kérdésre válaszolva Lázár János arról tájékoztatott, hogy a feliratkozás általános választástól általános választásig terjed, és 2013 szeptemberétől indul. Az első időszakban, amikor az időpontok egymástól nem válnak el, egy feliratkozással három választásra jelentkezik be valaki 2014-re, az országgyűlési, az európai parlamenti és a helyhatósági választásokra – fejtette ki. Az államtitkár elmondta, az új választási eljárási törvény részletszabályokat fog tartalmazni arra az esetre, ha egy fiatal a négyéves ciklus alatt tölti be a 18. életévét, vagy ha valaki kiesik a névjegyzékből. Négyéves, de flexibilis lesz a választói névjegyzék – húzta alá.

Lázár János bejelentette azt is, hogy a Fidesz elnöksége hétfő délután tesz pontot a még nyitott kérdésekre az új választási eljárási törvénnyel kapcsolatban, és a párt legkésőbb kedd reggelig a Ház elé terjeszti azt. A cél az, hogy a parlament novemberben megszavazza a törvényt.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 592, 'source_type': 'media', 'source_id': 9211, 'target_type': 'article', 'target_id': 120917, 'relation_type': 'describes'}