Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ingyen korcsolyázhatnak a kaposvári diákok az önkormányzat támogatásával

Tanórai keretek között 1400 kaposvári diák korcsolyázhat hetente egy órát a városi jégpályán szaktanár felügyelete mellett, a programot az önkormányzat támogatja.


Dátum: 2012-09-18 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184401
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:18:47.965149, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere kedden, a jégcsarnokban tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a város az idén is támogatja az olyan programokat, amelyek a fiatalok egészségét szolgálják és mindennapos mozgásra nevelik a gyermekeket.

Beszámolt arról, hogy az ingyenes korcsolyázáshoz szükséges felszerelést az önkormányzat biztosítja, és gondoskodik a tanulók utaztatásáról is, csakúgy, mint az úszásprogramban ebben a tanévben részt vevő 620 második osztályos kisdiák esetében.

E két programra az önkormányzat mintegy 20 millió forintot költ.

Kapcsolódó elemek