Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lényegesen egyszerűbb lesz a választásokon való részvétel

A Fidesz módosító javaslatot fog benyújtani arról, hogy az országgyűlési választások után újra megnyíljon a regisztráció lehetősége az önkormányzati és Európa Parlamenti választásokra azoknak, akik valamilyen oknál fogva az országgyűlési választásokra nem iratkoztak fel  - olvasható Selmeczi Gabriellának, a Fidesz szóvivőjének keddi közleményében.


Dátum: 2012-09-18 15:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:18:50.970449, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Valamennyi parlamenti párt változtatni szeretne az eddig megszokott választási eljáráson. Az LMP azt szeretné, ha a jövőben nem kellene kopogtató cédulát gyűjteni. A Fidesz ezt támogatja, hiszen a kopogtatócédula rendszere rengeteg botrányos esethez vezetett. A jelölteknek azonban valamilyen minimális elfogadottsággal kell rendelkezniük, úgy gondoljuk, a 200 támogató aláírás megszerzése egy komolyan vehető jelöltnek nem okozhat gondot - olvasható a közleményben.

Mint írja, az MSZP lényegesen több aláírást szeretne. Szerintünk ez akadályozná a kis pártokat az indulásban. Nem helyes dolog, ha adminisztratív eszközökkel elvesszük az emberektől az indulás jogát. Az MSZP a mindenki számára kötelező voksolást írna elő. Ez helytelen álláspont. Mindenkinek tiszteletben kell tartani azt a jogát, hogy a közügyek alakításában részt vegyen, vagy attól távol maradjon. Talán nosztalgiájuk támadt azok után a választások után, ahol a Hazafias népfrontos aktivistái parancsolták az urnákhoz az embereket - fogalmaz Selmeczi Gabriella. Hozzátette:  a Jobbik azon javaslatát, mely szerint iskolázottsághoz kötnék a szavazati jogot, elutasítják.

A regisztráció egy bizonyos határidőig történhet levélben, mely térítésmentes, vagy interneten keresztül, mely otthonról megoldható, vagy személyesen. Az eddigi három esemény - kopogtatócédulák kitöltése és leadása, valamint a két választási fordulón való megjelenés- helyett most csak egy forduló lesz, a regisztráció pedig akár otthonról kényelmesen, vagy egy levél feladásával intézhető.

A Fidesz módosító javaslatot fog benyújtani arról, hogy az országgyűlési választások után újra megnyíljon a regisztráció lehetősége az önkormányzati és Európa Parlamenti választásokra azoknak, akik valamilyen oknál fogva az országgyűlési választásokra nem iratkoztak fel. Összességében a választópolgárok számára jóval egyszerűbb lesz a választásokon való részvétel - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek