Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Akik mentek, nem javítottak, hanem rontottak" + videó

A belügyminiszter szerint ma lényegesen nagyobb a rend az országban, mint két éve, a kormányváltás idején. Pintér Sándor az M1 Az este keddi műsorában arról beszélt, ma már mindenki tudja, hogy milyen cselekmény után, milyen büntetésre számíthat.


Dátum: 2012-09-19 08:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184419
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:18:54.675563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Pintér Sándor az m1 Este című műsorában

Hozzátette: a türelmi idő lejártával a rendőri vezetőknek "ezeket a mérőszámokat hozniuk kellett". Közölte, a minősítések során 23 bűncselekmény típus, illetve elv alapján mérlegeltek; ezek között említette az elkövetett bűncselekmények számát, az adatok alakulását az előző évhez, valamint a rablások, a betöréses lopások felderítési számait.

A rendőrség kevésbé fertőzött, mint a társadalom többi része

Jelezte: "akik mentek, azok nem javítottak, hanem rontottak", ezért kért fel másokat ezekre a posztokra. Ezzel összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy az érintett rendőri vezetőket nem elbocsátották, hanem más beosztásba helyezték. Arra a felvetésre, hogy "alvilági figurák magukkal rántottak magas rangú rendőri vezetőket", a belügyminiszter elmondta: titkosszolgálati eszközökkel és módszerekkel gyűjtöttek adatokat a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai, és amikor a kellő bizonyítékokat sikerült begyűjteniük arra, hogy milyen szintig ért el az alvilági vesztegetés a rendőrségen belül, akkor az ügyet átadták a Legfőbb Ügyészségnek. Arra a kérdésre, mindezek alapján mennyire érinti a korrupció a rendőrséget, Pintér Sándor azt mondta, a rendőrség kevésbé fertőzött, mint a társadalom többi része.

4200 rendőr kiképzését kezdték meg Pintér kinevezése óta

A korkedvezményes nyugdíj megszüntetéséről azt mondta, 70 és 100 között van azoknak a száma, akik kérték a szolgálatba való visszahelyezésüket. Ez, mint mondta, nem sok, de nem is kevés. Kitért arra is, eddig heten jelezték, hogy a rendőrség állományából el kívánnak menni azok közül, akik az átszervezés következtében más beosztásba kerültek.

A belügyminiszter arról is beszélt, hogy 4200 rendőr kiképzését kezdték meg miniszteri kinevezése óta, és a kiképzéseket követően 3500-zal nőtt a rendőri létszám. A közfoglalkoztatás eredményességéről szólva elmondta, jelenleg 210 ezerre tehető az ebben a körben dolgozók száma, de többen jelentkeznek a munkára, mint ahány embert fogadni tudnak.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1065, 'source_type': 'media', 'source_id': 9224, 'target_type': 'article', 'target_id': 120967, 'relation_type': 'describes'}