SZDSZ-es krokodilkönnyek az agráriumért
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség örömmel fogadta az SZDSZ Békés megyei szervezetének azon kijelentését, mely szerint elvárják a kormánytól, hogy végre a súlyának megfelelően kezelje a mezőgazdaság mély válságát. A Fidesz mezőgazdasági kabinetje is hasonlóan vélekedik, ugyanakkor felhívnánk a szabaddemokraták figyelmét arra, hogy kormányzó pártként eddig semmi jelét nem adták annak, hogy az SZDSZ az agrárium és a magyar gazdák gondjaival törődne - tartalmazza a Fidesz Mezőgazdasági Kabinetjének közleménye.
Dátum: 2003-07-17 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12779
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:33.329588, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség örömmel fogadta az SZDSZ Békés megyei szervezetének azon kijelentését, mely szerint elvárják a kormánytól, hogy végre a súlyának megfelelően kezelje a mezőgazdaság mély válságát. A Fidesz mezőgazdasági kabinetje is hasonlóan vélekedik, ugyanakkor felhívnánk a szabaddemokraták figyelmét arra, hogy kormányzó pártként eddig semmi jelét nem adták annak, hogy az SZDSZ az agrárium és a magyar gazdák gondjaival törődne.
A Fidesz kezdeményezte az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága rendkívüli ülésének összehívását, mert határozott álláspontunk, hogy a kormány által hozott látszatintézkedések nem oldják meg az aszálykárosultak problémáit, hiszen a kormány a szükségesnél jóval kevesebbet, csupán 10 milliárd forintot juttat vissza nem térítendő támogatásként.
Felhívnánk ugyanakkor minden, a magyar mezőgazdaságért aggódó szabaddemokrata politikus figyelmét, hogy Kunzce Gábor frakcióvezető és pátrelnök úr az elmúlt fél év során, mint egyedüli SZDSZ-es delegált, egyetlen alkalommal sem jelent meg a mezőgazdasági bizottság ülésén, ahol pedig az agráriumot érintő fontos kérdések sorra napirendre kerültek. Ezért javasolnánk, hogy észrevételeiket tegyék meg külön Kuncze Gábor úr részére is, hogy pártelnök úr szembesülhessen a magyar mezőgazdaságot sújtó válság valós mélységével.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Mezőgazdasági Kabinet
2003. július 17.
fidesz.hu