Selmeczi: Egyszerűbb lesz a szavazás + videó
Az előzetes feliratkozás révén jóval egyszerűbb lesz szavazni a jövőben akár az országgyűlési, akár az önkormányzati választásokon – jelentette ki Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szerdán, a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. A fideszes politikus beszélt arról is, a munkahelyvédelmi akcióterv lényege, hogy a munkahelyteremtés mellett a jelenlegi álláshelyeket is megvédje.
Dátum: 2012-09-19 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184444
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:19:03.700471, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Utalva egy korábbi nyilatkozatára, miszerint az előzetes feliratkozás a részvételnek a mainál sokkal szélesebb lehetőségét teremti meg, Fidesz szóvivője úgy fogalmazott, ez egy nagyon fontos kérdés, hiszen egyfelől a határon túli magyarok is szavazhatnak a jövőben, és szintén lényeges, ha valaki Magyarországon él, de a választás időpontjában külföldön tartózkodik, akkor levélben is le tudja adni a szavazatát, gyakorolni tudja a választójogát.
Jelentős segítség
A kormánypárti politikus beszélt arról is, hogy komoly előrelépés történt a cégek támogatásának területén. Felidézte, 2010-ben még 19 százalékos nyereségadót kellett fizetni, ez azóta gyakorlatilag a felére, 10 százalékra csökkent. Ez jelentős segítség a vállalkozásoknak – tette hozzá Selmeczi.
A fideszes képviselő a kormány munkahelyvédelmi akciótervével kapcsolatban elmondta, a program javarészt arról szól, hogy bizonyos esetekben, például a gyesről, gyedről visszatérő kismamák, a 25 év alatti, az 55 év feletti munkavállalók után a munkaadók jelentős kedvezményeket fognak kapni, ha pedig tartósan munkanélkülit foglalkoztatnak, akkor két évig nem kell munkaadói terhet fizetniük.
Azért beszélünk munkahelyvédelmi programról, mert nemcsak az új munkahelyek teremtését ösztönözzük, hanem a jelenlegi munkahelyeket is szeretnénk megvédeni. Magyarországnak az egyik legfontosabb feladata, hogy aki szeretne dolgozni, az dolgozzon, annak legyen munkahelye – szögezte le Selmeczi Gabriella. Mint mondta, ennek lehetőségét több területen, például a közmunkaprogrammal, vagy a minimálbér jelentős emelésével kívánják megteremteni. A gazdaság élénkítésével, a munkahelyteremtés segítésével szeretnénk elérni, hogy a munkaadók legálisan foglalkoztassák a munkavállalókat – zárta szavait a Fidesz szóvivője.