Erdős: Jó ütemben halad a járások szervezése
A polgári közigazgatás újjászervezését a jelenlegi kormánypártok kétharmados többsége tette lehetővé - jelentette ki Erdős Norbert Békés megyei kormánymegbízott szerdán Békéscsabán a megyei főispánok történetéről és munkásságáról szóló konferencia és kiállítás megnyitóján.
Dátum: 2012-09-19 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184448
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:19:05.116866, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Erdős Norbert szerint Európában is példaértékű volt a közigazgatás Magyarországon az Osztrák-Magyar Monarchia idején és a két világháború között, a rendszer szerves fejlődése azonban a második világháború után megtört, a rendszer újjászervezését a kormánypártok kétharmados parlamenti többsége tette lehetővé. Hozzátette: a kiegyezés után a polgári közigazgatás közvetetten a gazdaság fejlődését is segítette, a reformokhoz vezető utakat megtisztította és lerövidítette.
A kormánymegbízott elmondta, Békés vármegyének több meghatározó főispánja is volt, köztük Wenckheim Béla, aki később, 1875-ben miniszterelnök lett, illetve Tomcsányi József, aki a leghosszabb ideig (1867-76) töltötte be a posztot. A rendezvény keretében Tomcsányiról nevezték el a hivatal elnöki tárgyalótermét.
Erdős Norbert a járások szervezéséről az MTI-nek elmondta, hogy jó ütemben halad: kilenc járásból nyolc helyen megszületett az egyezség a székhelyről és az ingatlanokról; az ügyintézők átvételéről a napokban kezdődtek el a tárgyalások a megyén belül. A gyámügy és az okmányiroda az önkormányzatoktól teljes egészében átkerül a járási hivatalokhoz, és minden önkormányzati hivatali dolgozó kap ajánlatot a további foglalkoztatásra. A járások élére a megyei kormánymegbízott javaslatára a közigazgatási miniszter nevezi ki a hivatalvezetőt. Hozzátette: a törvény szerint akár politikus is vezetheti a járási hivatal, de ennek feltétele öt év közigazgatási gyakorlat, ami ötéves országgyűlési képviselői munkát vagy polgármesterséget jelent.