Elkészült a Nemzeti Hajózási Stratégia vitaanyaga
Elkészült a Nemzeti Hajózási Stratégia vitaanyaga, amelyhez a nemzetgazdasági tárca szakmai és civil véleményeket, javaslatokat vár - közölte a tárca szerdán.
Dátum: 2012-09-19 14:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184449
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:19:05.458517, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A minisztérium honlapján olvasható dokumentum az egykor világszínvonalú magyar hajózás és hajóépítés, valamint az európai közlekedési rendszerbe illeszkedő kikötőhálózat felélesztését és modernizációját kívánja elindítani, és kitűzni a fő fejlesztési irányokat - áll a közleményben.
A stratégia megoldást nyújtana a főváros lakosságát is érzékenyen érintő ügyekre, közöttük a folyamatosan növekvő budapesti szállodahajó-forgalom magas színvonalú kiszolgálására a belvároson kívül, a hajók fővárosi és agglomerációs közlekedésben betöltött szerepének növelésére, vagy a főváros által körbenőtt Csepeli Szabadkikötő áruforgalmának fokozatos áttelepítésére alkalmasabb helyszínre. Az anyag készítői véleményeket, javaslatokat várnak a szakemberektől, az érintett vállalkozásoktól, a szakmai-társadalmi szervezetektől és a lakosságtól.