Be kell vonni a magyar felsőoktatási intézményeket az innovációs társulásokba!
A mai napon az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottsága az Európai Innovációs és Technológiai Intézet létrehozásáról szóló rendelet módosításáról, illetve annak stratégiai innovációs tervéről szavazott. Bagó Zoltán fideszes EP-képviselő, a budapesti székhelyű intézettel foglalkozó dokumentumok néppárti felelőse elmondta: "Az innovációs intézet kiemelt feladata, hogy megvalósuljon a kelet-közép-európai résztvevők bevonása a tudományos és innovációs társulásokba" - írja szerdai közleményében Bagó Zoltán.
Dátum: 2012-09-19 16:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184461
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:19:09.601530, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Kulturális és Oktatási Bizottság napirendjén ma újra szerepelt az Európai Innovációs és Technológiai Intézet, melynek költségvetését júliusban Bagó Zoltán módosító javaslata védte meg. A stratégiai tervvel foglalkozó bizottsági vélemény az intézet szerepét hangsúlyozza az oktatási központok támogatásában, valamint az innovációs társulások összetételének arányossá tételében.
Bagó Zoltán az ülés után elmondta: "Magyar szempontból kiemelten fontos, hogy azon régiók és tagállamok is becsatlakozzanak a már meglévő tudományos és innovációs társulásokba, ahonnan eddig nem érkeztek résztvevők". Az eddigi tapasztalatok szerint ugyanis az új tagállamok részvétele a tudományos és innovációs társulásokban látványosan elmarad a régiekétől. "Ezen arány javítását és a regionális egyensúly kialakítását is figyelembe vettük a rendelet módosításakor, hiszen éppen az új tagállamok felsőoktatási intézményei, illetve kis- és középvállalkozásai szorulnak rá különösen az együttműködésre és innovációra" - mutatott rá a néppárti politikus.
Háttér: Az EP plenáris ülése előreláthatóan november második felében szavaz a két jelentésről.