Megújul Hajdúböszörmény belvárosa
Megújul Hajdúböszörmény belvárosa: az 1,368 milliárd forintos beruházást 1,007 milliárddal támogatja az Európai Unió - közölte Kiss Attila, a város fideszes polgármestere szerdán, a projekt nyitó rendezvényén.
Dátum: 2012-09-19 17:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184463
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:19:10.311318, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondása szerint az Új Széchenyi Terv észak-alföldi regionális operatív program keretében, a funkcióbővítő integrált települési fejlesztések pályázat keretében nyert forráshoz 361,5 millió forint önrészt biztosítanak a konzorciumi partnerek: a település önkormányzata, a helyi városgazdálkodási cég, a városi rendőrkapitányság, a görög katolikus egyház, egy gazdasági társaság és egy egyéni vállalkozó.
A beruházás eredményeként a jövő év őszéig korszerű, modern városközpont létesül új és felújított épületekkel, parkokkal, terekkel - közölte a polgármester.
A részletekről szólva Kiss Attila kiemelte: a munkálatok során megvalósul a Bocskai tér rekonstrukciója, a Petőfi bevásárlóutca fejlesztése, kibővítik a könyvtárat, és információs irodát nyitnak.
Ugyancsak a fejlesztés eredményeként új városi piacot és üzletközpontot építenek, rendezvénytermet, oktatótermet, gazdasági szolgáltató házat alakítanak ki, és felújítják a városközpontban lévő görög katolikus templomot és a városi rendőrkapitányság épületét is.