Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A regisztráció számtalan helyen létezik Európában" + videó

A Fidesz pártigazgatója szerint az előzetes választási regisztráció bevezetése nem érint alapjogokat és nem jelent előnyt egyetlen pártnak sem - Kubatov Gábor erről az M1 csütörtök reggeli műsorában beszélt.


Dátum: 2012-09-20 09:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184478
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:19:16.905127, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Kubatov Gábor az m1 Ma reggel című műsorában

A politikus az úgynevezett "Kubatov-listákra" vonatkozó kérdésre azt mondta: minden pártnak vannak adatbázisai, az MSZP-nek, az LMP-nek és a Jobbiknak is. "Ha azt mondják, hogy vannak Kubatov-listák, vagy vannak a Fidesznek listái, akkor vannak Mesterházy-listák és Vona Gábor-listák is" - jelentette ki, hozzátéve: szerinte nincs versenyhátránya ebben egyik pártnak sem. 2010-ben az adatvédelmi biztos a választások két fordulója között minden párt adatkezelését vizsgálta és a Fidesz volt az egyetlen, amelyet nem marasztalt el - mondta Kubatov Gábor.

Közölte: a jogszerű adatbázis-építés nem egy kivetendő és antidemokratikus dolog, hanem a közvetlen demokráciagyakorlás egy nagyon fontos eleme. "A listák nincsenek másért, csakhogy az ember elmenjen a saját szimpatizánsaihoz és ott megkérdezze a véleményüket bizonyos dolgokról, mi így tesszük a választások előtt is, a választások közben is, amikor aláírásokat gyűjtünk" - fogalmazott. Egyúttal kijelentette: szerinte ez a demokrácia egyik legszebb folyamata.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2179, 'source_type': 'media', 'source_id': 9229, 'target_type': 'article', 'target_id': 121021, 'relation_type': 'describes'}