Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az uniós források felhasználását tekintették át az NGTT ülésén

Az európai uniós források eddigi, valamint 2014-2020 közötti felhasználásról konzultáltak  a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) csütörtöki ülésén, amelyen a munkaadói és a munkavállalói oldal is azt kezdeményezte, hogy fordítsanak több közösségi forrást gazdaságélénkítésre.


Dátum: 2012-09-20 12:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184490
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:19:21.285769, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ülésen Földi Enikő, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kiemelt fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára megerősítette: a kormány szándéka is az, hogy gazdaságfejlesztésre költsék az európai uniós források nagy részét, sőt a kabinet másfél-kétszer annyit szeretne erre fordítani, mint amennyit az Európai Bizottság tervez.

A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy néhány napon belül megjelenik az önerőalap új szabályait kihirdető rendelet,  az önerővel kapcsolatos kérdésekben pedig az azokat kezelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) lesz illetékes.

Kapcsolódó elemek