Emmi: 1,7 milliárd forintot kapnak civil szervezetek
Csaknem 1,7 milliárd forintnyi működési támogatást nyertek civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) által idén tavasszal kiírt pályázaton - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának civil kapcsolatokért felelős államtitkársága az MTI-t.
Dátum: 2012-09-20 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184503
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:19:25.780502, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A NEA felhívására több mint 7300 pályázat érkezett, amelyből 3174 részesül működési támogatásban. A pályázók 250 ezer és 5 millió forint közötti összegre pályázhattak. A civil szervezetek működésének megsegítésére szánt idei pályázatokat 1,9 milliárd forintos kerettel írták ki, amelyből több mint 1 milliárd 684 millió forintra pályáztak sikerrel.
A döntésekkel kapcsolatos adatok a http://civil.kormany.hu/nea-palyazati-kereso linken lesznek elérhetők. A döntésről minden pályázó elektronikus úton értesítést kap, a hitelesített döntési listák beérkezése után. A nyertesek értesítését várhatóan a jövő héten kezdi meg az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő. A postai értesítések tartalmazzák majd a szerződések tervezetét, a szerződéskötés feltételeit és az ahhoz szükséges dokumentumok beküldési határidejét, módját.