Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átadták az Alföld TISZK új szakképző központját Debrecenben

Átadták az Alföld Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) egymilliárd forintból kialakított új debreceni épületét csütörtökön.

Dátum: 2012-09-20 15:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184504
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:19:26.116035, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere bejelentette: az Alföld TISZK az első vidéki intézmény, amely az Apple mobilcég oktatói programjában vesz részt és használhatja tananyag-továbbító rendszerét. A polgármester kitért arra is, hogy az intézmény gazdasági társasági formában működik, így nem kerül állami fenntartásba. "Az Alföld TISZK biztosan megél a piacon, látható, hogy van kereslet az itt elsajátítható szaktudásra" - fogalmazott.

Hajnal János, az Alföld TISZK ügyvezetője elmondta: a kétezer négyzetméteres új központban vendéglátó-ipari és épületgépészeti szakembereket fognak képezni. Az épületgépész tanulók olyan technikák alkalmazását is elsajátíthatják, mint a geotermikus energia kezelése, a talajszondával folytatott eljárások, a légkezelők működése vagy a klímatechnológia.

Az épület épületgépészeti elemei nincsenek "elrejtve, befalazva", mindent működés közben láthatnak a hallgatók, és a javítások is a szemük előtt végezhetők el - mutatta be Hajnal János a szakképző intézmény épületét. A vendéglátó-ipari tanulóknak több tankonyhát és tancukrászdát is kialakítottak - tette hozzá. Az ügyvezető felhívta a figyelmet arra, hogy az Alföld TISZK önfenntartó intézmény. "Jövőre nem tervezünk önkormányzati támogatást a működtetéshez, ahogy az épület kialakítására elnyert EU-s pályázathoz felhasznált 100 millió forintos önrészt is kigazdálkodtuk" - hangoztatta.

Kapcsolódó elemek