Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újjáalakult a szombathelyi Fidesz

Gyimesi József országgyűlési képviselőt választotta elnökének a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség újjáalakult szombathelyi csoportja - jelentették be csütörtökön, a vasi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.


Dátum: 2003-07-17 14:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12787
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:35.700076, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szombathelyi Fidesz-csoportot június 2-án, helyi kezdeményezésre oszlatta fel a párt országos választmányának elnöksége, 46 alapítóval szerda este új csoport alakult - közölte Rettegi Attila, az új szombathelyi Fidesz-csoport elnökségi tagja, a párt helyi szervezetének korábbi elnöke.

Gyimesi József a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "az új szombathelyi Fidesz-csoport a párt május 17-i alapító levelének szellemében kíván dolgozni, fontos feladatának tekinti a városban ellenzékben lévő önkormányzati frakció támogatását".

A szombathelyi Fidesz - szavai szerint - minden a várost érintő fontos kérdésben kifejti majd álláspontját, azokban pedig, amelyek valóban a város polgárainak javát szolgálják, "konstruktív ellenzéki szerepet" kíván betölteni.

Gyimesi József szólt arról is: az újjáalakulással csökkent ugyan a Fidesz-csoport létszáma, de "a pártszervezés most kezdődik".

Kérdésre válaszolva a sajtótájékoztatón elhangzott: Sági József, a Fidesz egyéni körzetben megválasztott országgyűlési képviselője tagja lett a megalakult Fidesz-csoportnak, de az elnökségbe azért nem választották be, mert nem kapott jelölést.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek