Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Na végre!

Örömhír. A Nemzetgazdasági Minisztérium közzétette Nemzeti hajózási stratégia címmel vitaanyagát, amely az egykor világszínvonalú magyar hajózás és hajóépítés, valamint az európai közlekedési rendszerbe illeszkedő kikötőhálózat felélesztését és modernizációját kívánja elindítani, valamint a fő fejlesztési irányokat kitűzni.


Dátum: 2012-09-21 09:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184521
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:19:32.355678, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A dokumentum a magyar hajózás kitörési pontjai között sorolja fel a hagyományokkal rendelkező hajóépítés újjáélesztését, a vízi turizmusban első számú célpontként szereplő Budapest pozíciójának megőrzését, a folyóvizek nagyobb bevonását az öntözési rendszerbe és a keleti irányú hajózás elindítását. A készítők véleményeket, javaslatokat várnak a [email protected] e-mail címre a szakemberektől, az érintett vállalkozásoktól, a szakmai-társadalmi szervezetektől és a lakosságtól.

A dolog nagyszerű és nagyon fontos. Amellett, hogy mindannyian támogatjuk, biztosra vehető, hogy a kitűnő magyar szakemberek el fogják küldeni a megvalósítás céljából tett javaslataikat. Mert ugyan a rendszerváltáskor és utána a döntéshozók közül a legbefolyásosabbak egyetértettek abban, hogy a privatizáció ideológiai kérdés – ezért aztán nem törődtek azzal, hogy az észnélküliség és a futószalagon történő magánosítás tönkretette Magyarországot –, a ma leginkább külföldi megrendeléseket teljesítő magyar mérnökök nem vesztették el szaktudásukat, és a műszaki egyetemen sem hagyták abba a képzést.

A teljes cikket az mno-n olvashatja.

Kapcsolódó elemek