Van még iraki, aki Szaddamot választaná
A bagdadi lakosok fele helyesli az amerikai-brit szövetségesek iraki háborúját, háromnegyedük mindazonáltal úgy véli, hogy városuk veszélyesebb hellyé vált Szaddám Huszein volt iraki elnök bukása után, mint előtte volt - derül ki egy csütörtökön ismertetett felmérésből.
Dátum: 2003-07-17 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12788
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:35.986829, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Channel 4 brit tévécsatorna és a The Spectator című jobboldali hetilap megrendelésére a YouGov intézet által július 8-10. között készített közvélemény-kutatás adatai szerint a megkérdezett bagdadi férfiak és nők 50 százaléka tartotta igazságosnak a háborút, míg a válaszadók 27 százaléka ellenkező álláspontra helyezkedett.
A háború céljait illetően a legtöbben - a megkérdezettek 47 százaléka - az iraki olajkincs megszerzését emelték ki. Negyvenegy százalék szerint a háborút az váltotta ki, hogy az amerikai-brit szövetségesek Izraelt kívánták megvédeni; 23 százalék az iraki nép felszabadításában látta a beavatkozás célját, és csupán 6 százalék vélte úgy, hogy az állítólagos iraki tömegpusztító fegyverek leszerelésének szándéka sarkallta támadásra a nyugati szövetségeseket. A megkérdezettek 47 százaléka nem tett különbséget aközött, hogy az amerikaiak vagy Szaddám Huszein uralma alatt élne-e szívesebben; 29 százalék az amerikaiak, 9 százalék viszont Szaddám Huszein kezében látná szívesebben az ország kormányrúdját, bár a volt elnöknek a hatalomba való tényleges visszatérésének már csak 5 százalék örülne. A válaszadók 36 százaléka támogatná nyugati típusú demokrácia létrehozását Irakban, 26 százalékuk pedig mérsékelt, az igazságosság modern felfogásán alapuló iszlám rendszert hozna létre - derül ki az AFP hírügynökség által ismertetett felmérés eredményeiből
MTI - fidesz.hu