Kötelező a C típusú ellenőrzés a Miniszterelnökség dolgozóinak
A Miniszterelnökségen minden állás fontos és bizalmas munkakörnek minősül, ezért az összes ott dolgozó köteles alávetni magát a C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzésnek Lázár János péntektől hatályos utasítása szerint.
Dátum: 2012-09-21 10:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184529
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:19:35.297393, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár rendelkezése csütörtökön jelent meg a Hivatalos Értesítőben. A miniszterelnökségi állások nagy része eddig is fontosnak és bizalmasnak számított. Egy tavaly májusban hozott és mostanáig hatályos utasítás C típusú ellenőrzést írt elő a miniszterelnöki biztosoknak és megbízottaknak, valamint a munkájukat közvetlenül segítőknek, a kormányfő sajtószerepléseit előkészítő munkatársaknak, a programszervezőknek, az elemzőknek, a miniszterelnöki levelezésben résztvevőknek, az állami vezetők titkárságán dolgozóknak, az informatikusoknak, továbbá a gazdálkodással, költségvetéssel és humánpolitikával foglalkozó alkalmazottaknak.
A Miniszterelnökségen - augusztus végén közölt adatok szerint - a 275 álláshelyből 225 van betöltve.