Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bővíthető magyar piacok a Nyugat-Balkánon

Montenegró és Albánia is fontos kereskedelmi partnereink, hiszen a magyar termékeknek mindkét országban komoly renoméja van - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a két ország agrárvezetőivel folytatott tárgyalásai után - tájékoztatott a tárca, pénteken.

Dátum: 2012-09-21 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184532
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:19:36.498307, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Közlésük szerint a kétnapos találkozók témája volt az Európai Unió bővítése, amelynek Magyarország elkötelezett híve, különös tekintettel a nyugat-balkáni térségre, valamint az országok közötti mezőgazdasági és élelmiszeripari külkereskedelem fellendítésére. Albánia érdeklődik a magyar baromfihús, baromfitermékek iránt, és a tartási technológiáinkat is tanulmányoznák. Montenegróban a magyar sertéshús és az édesipari termékek előtt nyílhatnak újabb piaci lehetőségek – hangsúlyozta a miniszter.

Montenegrói látogatása során Fazekas Sándor találkozott Tarzan Milošević, mezőgazdasági-, és Predreg Sekulić, környezetvédelmi miniszterrel. Montenegró uniós taggá válásának egyik legfontosabb és legnehezebb feladata a csatlakozási tárgyalások környezetvédelmi fejezetében foglaltak teljesítése.

A Vidékfejlesztési Minisztérium kész szakértői segítséget nyújtani a montenegrói partnereknek az általuk javasolt témákban, például a hulladékgazdálkodás területén, az EU által finanszírozott fejlesztési projektek keretében. Hazánk különös figyelmet fordít a Montenegróval való környezeti és vízipari együttműködésre.

Az agrártárca számít Montenegró aktív részvételére a Duna Stratégiában is. Fazekas Sándor Albániában Genc Ruli agrárminiszterrel tárgyalt. A Vidékfejlesztési Minisztérium háttérintézményei a FAO programjai keretében 2009. óta több sikeres szakmai továbbképzést szerveztek, amelyben albán szakértők is részt vettek.

A FAO-VM ösztöndíjprogram segítségével a magyar agráregyetemeken 2008-óta 4 koszovói és 19 szerb hallgató tanulhatott. 2013 őszén újabb kurzusok indulnak. A magyar agrártárca nyitott a további szakmai konzultációk szervezésében, az állattenyésztés és állategészségügy, élelmiszerbiztonság kérdéseiben is.

Magyarországon hamarosan életbe lép az új LEADER rendelet, amely lehetőséget nyújt a magyar helyi akciócsoportoknak, hogy együttműködjenek a LEADER-szerűen szerveződött albán és montenegrói szervezetekkel. A Vidékfejlesztési Minisztérium üdvözli ezt a kapcsolatépítést, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat pedig segítséget nyújt a partnerkeresésben - zárul a VM közleménye.

Kapcsolódó elemek