Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzetiségi ösztöndíj a kettős identitás erősítéséért

Két tanéven át tizenkét középiskolás részesül nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjban, az erről szóló okiratot pénteken, Budapesten vették át a diákok Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől.

Dátum: 2012-09-21 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184534
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:19:37.219848, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Az ösztöndíjjal - amelyet második alkalommal hirdettek meg - a Magyarországon élő nemzetiségekhez tartozó kiemelkedő képességű középiskolások továbbtanulását kívánják segíteni. A nyertes diákok két tanéven keresztül havi 60 ezer forint ösztöndíjat kapnak.

Balog Zoltán a köszöntőjében hangsúlyozta: nincs olyan család Magyarországon, amelynél ne találhatnánk "nemzetiségi szálat". Az ösztöndíjat azért hozták létre, hogy a kettős identitás vállalása természetes legyen, támogatást kapjon, azt mindenki magában erősíthesse és lehetősége legyen kibontakoztatni - tette hozzá a miniszter. Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy 2014-től a nemzetiségeknek is lehetőségük lesz képviselőt küldeni a parlamentbe.

Az ösztöndíjra a nemzetiségi két tannyelvű és anyanyelven tanító gimnáziumok tanulói pályázhattak. A támogatást iskolánként egy tanuló nyerhette el. Idén 16 iskola jelentkezhetett, ebből 12 nyújtott be összesen 23 pályázatot. A pályázatok elbírálásánál fontos volt a legalább négyes átlagú bizonyítvány, de megvizsgálták a tanulók szociális hátterét, a nemzetiségi életben kifejtett aktivitásukat és továbbtanulási terveiket is.

A szaktárca álláspontja szerint az ösztöndíj egy olyan nemzetiségi értelmiségi réteg kialakulását segíti elő, amelynek tagjai tanulmányaik befejeztével visszatérnek gyökereikhez és segítik nemzetiségi közösségüket. A győztes pályázók között 6 német, 2-2 horvát, illetve szlovák, valamint egy-egy román és szerb nemzetiségű diák volt. Az ösztöndíjak átadásán részt vett Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

Kapcsolódó elemek