"Amíg a hercegprímás élt, léte a nemzet megtartó ereje volt"
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese szerint Mindszenty József példája olyan erőt adott, ami nagyban segítette az emigrációban a magyarság, a nemzeti identitás megtartását, és az asszimilációtól való megmenekülését jelentette nemzedékeknek.
Dátum: 2012-09-21 12:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184539
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:19:39.158123, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Semjén Zsolt a Magyarok lelkiismerete - Mindszenty József címmel rendezett nemzetközi konferencián pénteken Budapesten azt mondta, amíg a hercegprímás élt, léte a nemzet megtartó ereje volt, egy olyan iránytű volt, amely a magyarság erkölcsi megmaradását, önbecsülését, jövőjét jelentette.
A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke szerint Mindszenty József nem beleszólt a politikába, és nem anakronizmus volt az alkotmányos álláspontja, állampolgári kötelességét teljesítette. Ez politikai értelemben, két megszállás után és alatt maga volt a remény alternatívája - állapította meg.
Semjén Zsolt szerint Magyarország új alaptörvénye rehabilitálta Mindszenty József alkotmányos felfogását.