Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hamis jelentés miatt kirúgott stáb

Felfüggesztette a brit Sky News hírtévé az egyik ismert tudósítójának és az újságíró forgatóstábjának munkaviszonyát, miután csütörtöki lapértesülés szerint a tudósító hamisított jelentést küldött az iraki háború idején egy brit tengeralattjáró fedélzetéről, amely a "harci" tudósítás idején egy dokkban vesztegelt.


Dátum: 2003-07-17 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12790
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:36.576791, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A csütörtöki The Guardian szerint a hamisítást a BBC televízió 2-es csatornájának dokumentumfilmstábja tárta fel; ez a forgatócsoport is eltöltött tíz napot a királyi haditengerészet Splendid nevű, nukleáris meghajtású tengeralattjáróján, és kirívó különbségeket fedezett fel a rivális Sky News vitás tudósítása és a hajón honos tényleges eljárások között. A BBC2 újságírói szerint a Sky filmjének különösen az a részlete árulkodó, amelyen egy ujj éppen megnyom egy nagy, piros "Fire" feliratú gombot, utána az látszik, hogy a víz alól elindul célja felé egy rakéta. A BBC riportfilmjéből azonban kiderül, hogy a Splendiden ilyen gomb nincs; a manőverező robotrepülőgépeket számítógép indítja. A legénység egyik tagja el is mondta a BBC2 stábjának, hogy "a tűzparancsot az egér bal gombjának kattintásával kell kiadni valóban kértünk ugyan egy ilyen nagy, piros gombot, de nem adtak". James Forlong, a Sky News tudósítója a beszámolót - amelyet március végén és április elején mutatták be a Sky mellett az ITV kereskedelmi tévében is - azzal a felvezetéssel kezdte, hogy a Splendid "a Perzsa-öböl felszíne alatt egy manőverező robotrepülőgép indítására készül a koordináták beállítva, a cél sok-sok mérföldre a horizont mögött". Ezután a legénység egyik tagja, aki a periszkópon figyel, megerősíti, hogy látja a rakétát távolodni. A The Guardian szerint azonban a brit védelmi minisztérium elismerte, hogy a tudósítás idején a Splendid egy dokkban esztegelt, és abban az időpontban nem indítottak róla robotrepülőgépet. A baloldali brit lapnak a BBC szerkesztői elmondták, hogy szerintük a Sky tudósításában látható, távolodó rakéta archív felvétel volt, és az egész "indítási manővert" megrendezték a Sky News stábjának. A királyi haditengerészet szóvivője ezt gyakorlatilag megerősítette, mondván: a védelmi minisztérium azt ajánlotta fel a Sky tévének, hogy bemutathatja a Tomahawk rakéták indításának "gyakorlatként" elvégzett előkészítési és eljárási folyamatát. A Sky News hírigazgatója azt mondta a The Guardiannek, hogy a BBC hamisítási vádja teljesen váratlanul érte a céget, és a Sky tévé teljes körű vizsgálatot indít. Ennek lezárultáig felfüggesztették Forlong és producere foglalkoztatását

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek