Ismét Orbán Viktor a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke
A Fidesz 2001-ben csatlakozott a keresztény, humanista nézeteket valló politikai pártokat tömörítő szervezethez, Orbán Viktor pedig azóta a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke.
Dátum: 2012-09-21 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184557
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:19:45.709413, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezt megelőzően, a nap folyamán a magyar kormányfő Rómában részt vett azon a munkaebéden, amelyen jelen volt az olasz, a spanyol, az ír és a görög miniszterelnök is, és ahol az eurózónát sújtó gazdasági válságról tárgyaltak. A Kereszténydemokrata Internacionálé délelőtti, vezetőségi ülésén Orbán Viktor azt mondta: Magyarország egy gazdasági és társadalmi siker küszöbén áll, mert egyszerre képes csökkenteni az államadósságot, növelni a versenyképességet, és egyre több a munkából élők száma.
A Kereszténydemokrata Internacionálé a világ keresztény, humanista nézeteket valló politikai pártjait és szervezeteit tömöríti. A Fideszt 2001-ben vették fel tagjai közé, Orbán Viktor azóta a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke.