Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alapítvány a fiatalok közéleti ismereteinek bővítésére

Alapítványt hozott létre a Fidesz ifjúsági társszervezete, a Fidelitas elnöke, Ágh Péter a fiatalok állampolgári, közéleti ismereteinek bővítésére.


Dátum: 2012-09-22 10:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184566
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:19:49.019403, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Szövetség az Új Nemzedékért Alapítványnak - amelynek kuratóriumi elnöke Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere lett - az a célja, hogy "a fiatalabb generációk társadalmi szocializációjával olyan nemzedék nőjön fel, amely felelősséget érez kisebb és nagyobb közösségeinkért, amelynek fontos az őseinktől kapott kultúra megőrzése és továbbadása, környezetünk védelme, a keresztényi alapokon nyugvó szolidaritás eszméje, a tisztes versenyre épülő piacgazdaság gondolata és az ezer éve európai, lélekben egységes magyar nemzet felvállalása" - olvasható az MTI-hez eljuttatott tájékoztatásban.

Az alapítvány részt vesz a szombati budapesti, Jövő Hídja nevű rendezvényen is, ahol terjeszteni fogja Motiváló című kiadványát, amelyben mások mellett Kövér László házelnök azt írta: "meggyőződésem, hogy tehetséges, önmaguk és hivatásuk, családjuk és nemzetük iránt elkötelezett fiatalok nélkül nem csak jó politika, nem csak jó közélet, de olyan ország sem jöhet létre, amelyben jó élni".

Kapcsolódó elemek